Pesti Srácok

A Mátrai Erőmű dolgozóinak megtartása és tudásuk megőrzése a kormányzat célja

null

Bizottság létrehozását kezdeményezi a Mátrai Erőmű átalakításával kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ügyben érintett szakszervezetek bevonásával – jelentette be Palkovics László miniszter egy 2020. február 3-án zajló egyeztetést követően. Olyan infrastruktúráról van szó, amelynek karbonsemlegessé, gázerőművé, hulladékhasznosító művé alakítása gazdaságosabb és hasznosabb, mint a végleges bezárás. Az erőmű és a hozzá szervesen kapcsolódó ipari park több, mint 10 ezer munkavállalónak nyújt megélhetést, és az erőmű dolgozóinak szaktudása is pótolhatatlan értéket képvisel.

Folyamatos párbeszéd kezdődött el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének, valamint a Mátrai Erőmű Központi Üzemi Tanácsának képviselői között, annak érdekében, hogy mindenki számára megnyugtató módon történjen meg a Mátrai Erőmű tervezett átalakítása.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a 2050-es karbonsemlegesség figyelembe vétele mellett a kormány elkötelezett a Mátrai Erőmű megtartása és fokozatos fejlesztése mellett.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszter

A munkavállalókat érintő kérdések között szó esett arról, hogyan lehet elősegíteni az igazságos és méltányos átmenet megteremtését, különös tekintettel a foglalkoztatáspolitikai vonatkozásokra. A szakszervezetek kiemelték, a mostani bizonytalan helyzet miatt jó esély van arra, hogy a környékbeli nagyobb vállalkozások átcsábítják magukhoz a szakképzett munkavállalókat – tudásuk azonban elengedhetetlen lenne az erőműben folyó munka terén. Palkovics László kiemelte, fontosnak tartja a munkavállalók helyzetének rendezését, a szakmakultúra és a tudás megőrzését és az esetleges átképzést.

– mondta a miniszter.

A szakszervezetek felvetették, hogy Magyarországnak részt kellene vennie az Európai Unió által létrehozott Szén Platform munkájában, ahol lehetőség lenne olyan új, technológiai megoldások megismerésére, amelyek segíthetik a Mátrai Erőmű mielőbbi átalakítását. Ennek lehetőségét várhatóan megvizsgálja a kormány.

Az egyeztetésen az ITM és a szakszervezetek képviselői megállapodtak egy bizottság felállításában, amelynek célja a Mátrai Erőmű átalakításával kapcsolatos legfontosabb kérdések tisztázása, a folyamat nyomon követése. A fórum első ülését, várhatóan az erőmű tulajdonosváltását lezáró tranzakciót követően tartja meg.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium; Fotó: Wikipedia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.