Pesti Srácok

Komoly fenyegetést jelent a Törökország felől érkező migránshullám a bolgár miniszterelnök szerint

null

Bulgária megerősíti Törökországgal közös határának védelmét, a legszigorúbb határellenőrzést vezetik be, mert komoly fenyegetést jelent egy újabb, Törökország felől érkező migránshullám – jelentette be Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök pénteken, miután Törökország közölte, hogy már nem tudja feltartóztatni a menekülteket. A bolgár miniszterelnök szerint növeli a veszélyt, hogy az európai országok a koronavírus elleni küzdelemmel vannak elfoglalva.

Boriszov a kormányülésen azt mondta, a legszigorúbb határellenőrzést vezetik be, egyúttal hozzátette: telefonon egyeztetni fog Recep Tayyip Erdogan török államfővel.

– szögezte le a miniszterelnök, aki szerint a veszélyt növeli, hogy az európai országok a koronavírus elleni küzdelemmel vannak elfoglalva. Ugyanekkor Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter bejelentette: Bulgária kész akár ezer katonát küldeni a bolgár-török határra. Hozzátette, hogy a határőrök pénteken már körülbelül 30 embert fordítottak vissza a határról.

PestiSracok facebook image

Bulgáriának 269 kilométer közös határa van Törökországgal, ez egyben az EU külső határa is. Bulgária és Törökország egyaránt NATO-tag.

Szófia azután hozta meg döntéseit, hogy Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője közölte a CNN Türk hírtelevízió élő adásában: Törökország "már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket". Péntek délelőtt Athén is bejelentette, hogy megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét. Magukat megnevezni nem kívánó görög kormányzati források szerint Athén egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is.

Az ENSZ adatai szerint az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban dúló harcok következtében december eleje óta csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát a térségben. Az elmúlt hetekben kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Törökország polgári célpontok és török megfigyelőállások elleni támadásokkal vádolta a szíriai kormányerőket és a velük szövetséges orosz légierőt, és azt követelte Damaszkusztól, hogy vonja vissza csapatait. Az orosz fél ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a szíriai hadsereg szélsőséges ellenzéki fegyveresek támadására válaszolt. Csütörtökön 33 török katona meghalt, mintegy 30 pedig megsebesült egy légicsapásban a Törökországgal határos Idlíbben, és Ankara szerint a támadást a szíriai kormányhadsereg hajthatta végre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.