Pesti Srácok

Nacsa Lőrinc: Gyurcsány rablóprivatizációból lett milliárdos, az állami vagyon 2010 óta nő

null

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati, budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.

Hozzátette: 2010 óta a másfélszeresére, 12 ezer milliárd forintról 18 ezer milliárdra nőtt az állami vagyon.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a KDNP-s politikus.

– mondta Nacsa Lőrinc. Úgy fogalmazott:

Nacsa Lőrinc a "rablóprivatizáció" egyik legnagyobb nyertesének nevezte a korábbi miniszterelnököt. Azt mondta, Gyurcsány Ferenc a korábbi szocialista kormányban nagy befolyással bíró anyósa segítségével "potom áron" és állami hitelből jutott vállalatokhoz, ingatlanokhoz, így lett milliárdos.

– tette hozzá a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. További példaként említett egy 30 millióért vett, majd 900 millióért eladott állami céget, és kiemelte, hogy hasonló módon került a korábbi miniszterelnökhöz az állami tulajdonú balatonőszödi villa is.

– hangoztatta a KDNP-s politikus.

Forrás/fotó: MTI