Pesti Srácok

Orkán erejű szél, zivatar, helyenként havazás is várható ma

Orkán erejű szél, zivatar, helyenként havazás is várható ma

Több megyére már másodfokú riasztásokat is kiadtak a viharos szél veszélye miatt péntek hajnalban. Az érintett területeken a következő órákban 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek. A Dunántúlon másodfokú, az ország középső és keleti részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Főként az orkán erejű, helyenként akár 100 km/h-t elérő szélviharokra kell számítani, de a csapadék sem marad el. Az Alföldön zivatarok várhatók, Észak-Magyarországon, a Dunántúli-középhegységben, az Alföld északi részén pedig havazhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat eddig az Észak-Dunántúlra adott ki másodfokú riasztásokat, ami éjfélig van érvényben Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében. Emellett Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a viharos szél miatt. Bács-Kiskun és Csongrád megyében zivatarveszély miatt, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében a havazás miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést. Azt írták: kora reggel markáns hidegfront érkezik. Délelőttre a Dunántúl nagy részén viharos északnyugati szél várható, 80-100 kilométer/órás legerősebb lökésekkel, ami napközben a Duna-Tisza közére is átterjed. (A Duna-Tisza közén 90 kilométer/órát meghaladó lökések inkább a Duna vonalához közelebbi tájakon várhatók.) Elsősorban a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál 100 kilométer/órát meghaladó lökések is előfordulhatnak. Késő délutánra kezd veszíteni erejéből a szél. Este fokozatosan a középső országrészben is megszűnnek a viharos lökések. A Dunántúlon (főként annak déli részén) és Dél-Alföldön reggel néhol zivatar is kialakulhat, amihez szintén társulhat 80 kilométer/óra fölötti szélroham. Kiemelték továbbá, hogy vegyes formájú csapadék várható. Északon (Észak-Magyarországon, a Dunántúli-középhegységben, az Alföld északi részén) havazás (részben tapadó hó), havas eső valószínű, míg máshol vegyesen esőre, havas esőre, hózáporra egyaránt számítani lehet. Öt centimétert elérő hóréteg elsősorban csak a hegyekben alakulhat ki. Ugyanakkor pár centiméter hóval átmeneti hótakaró esetleg máshol is kialakul. Az összefüggő csapadék délutánra keletre, északkeletre húzódik vissza.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.