Pesti Srácok

Püspökké szentelték Kovács Gergelyt Gyulafehérváron

null

Gyulafehérváron szombaton püspökké szentelték, és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították Kovács Gergelyt, a főegyházmegye új érsekét. A szentelésen mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.

A ceremóniát vezető Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke magyar fordításban felolvasott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kovács Gergely több mint két évtizedes római szolgálata alatt megtapasztalta az egyház egyetemességét, megtapasztalta az új, digitális kultúrába való beilleszkedés szükségességét, és szülőföldjére hazatérve, magával hozza a globális látásmódot és a nyitott lelkületet.
Hozzátette: mint vegyes házasságból származó gyerek magával hozza az ökumenizmustól átitatott személyes élettörténetét is.
Kovács Gergelyt Gianfranco Ravasi bíboros, a leköszönő Jakubinyi György érsek és Miguel Maury Beundía érsek, bukaresti nuncius szentelte fel. A jelen levő 42 katolikus püspök kézrátétele, a krizmával való felkenés által nyerte el a püspöki tisztséget. A ceremónia végén felcsattant a taps a székesegyházban és a téren.
Kovács Gergely köszönőbeszédében Kányádi Sándor verséből idézte: "Aki megért s megértet, egy népet megéltet". Kijelentette: Márton Áron pásztorbotját vette át, és a szentéletű püspök öröksége tiszteletre kötelezi. Áron püspök beköszöntő beszédéből idézte "meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk és tudjunk együtt dolgozni az élet minden területén".
Elmondta: olyan nagy kiterjedésű főegyházmegyében kezdi meg szolgálatát, amelynek a sokszínűség, a sokféleség a jellemzője.

- fogalmazott az érsek.
A szentmise után egyházi és világi személyiségek köszöntötték az új érseket. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes olvasta fel. A kormányfő szerint nem vesztett az érvényességéből Márton Áronnak az az ismert útmutatása, hogy "akik őrhelyre állanak, éber figyelemre, és megsokszorozott munkára vannak kötelezve".
Mérföldkőnek tekintette, hogy a nemzeti összetartozás évében új érsek lép a főegyházmegye élére.
Kijelentette: Kovács Gergelyt a legtöbben Márton Áron püspök boldoggá avatási eljárásának a posztulátoraként ismerik. Ugyanakkor olyan feladatokat is végzett Rómában, amelyek révén egyedülálló betekintést nyert a közép-európai népek kultúrájába és életébe.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott levelében Orbán Viktor.

Erdő Péter bíboros-prímás köszöntésében arról beszélt, hogy a papnak, és főként a püspöknek az a feladata, hogy átérezze a rá bízott nép örömeit, gondjait, helyzetének nehézségeit és szépségeit, és ugyanakkor képviselje Jézus Krisztust. Mert ő a kereszténység igazodási pontja.
Felidézte: a huszadik században Márton Áron püspök hősies helytállásának és nagylelkű szeretetének példája bevilágította nemcsak egyházmegyéje, hanem az egész katolikus közösség életét.

- fogalmazott a bíboros.

Klaus Iohannis román elnök üzenetét Sergiu Nistor elnöki tanácsadó olvasta fel. Ebben az államfő Ferenc pápa tavalyi romániai látogatásán megfogalmazott üzenetét idézte, hogy tartsuk meg önazonosságunkat, de tegyünk meg mindent a jó együttélés érdekében. Iohannis meggyőződését fejezte ki, hogy Kovács Gergely érsek ebben a szellemben végzi majd főpásztori munkáját, és biztosította a román állam támogatásáról.
Irineu Pop gyulafehérvári ortodox érsek a keresztény egyházak egységére emlékeztetett. Kijelentette: ugyanannak a családnak, Ádámnak és Évának a leszármazottai, és ugyanannak a Krisztusnak a követői vagyunk. Krisztus pedig azt akarja, hogy kövessük őt, és egyek legyünk.
Victor Opaschi román vallásügyi államtitkár beszédében megköszönte a leköszönő Jakubinyi György érsek hozzájárulását ahhoz, hogy Románia a felekezetközi béke és együttműködés példaországa lehetett az elmúlt időszakban. Az államtitkár az új érseket is a román kormány támogatásáról biztosította.
A szentelésen Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, továbbá Potápi Árpád János és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai, illetve egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is részt vett.

Forrá: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.