Pesti Srácok

Sokéves szabadságvesztésre ítélték egy csalási ügyben a szlovák újságíró-gyilkosság feltételezett megrendelőjét

null

Tizenkilenc év szabadságvesztést szabott ki egy szlovák bíróság egy nagy értékű csalás ügyében Marián Kocner nagyvállalkozóra, akit a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság ügyében folyó perben a gyilkosság megrendelésével vádolnak. Az ítélet elsőfokú, nem jogerős.

A csalási ügyben ítéletet hozó, bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság ugyancsak 19 év szabadságvesztést szabott ki a per másik fő vádlottjára, Pavol Rusko médiamágnásra. Rusko korábban a legnézettebb szlovák kereskedelmi televízió, a Markíza vezérigazgatója és résztulajdonosa, illetve a kétezres évek elején Mikulás Dzurinda kormányában gazdasági miniszter is volt, az általa alapított, liberális Új Polgár Szövetség (ANO) párt jelöltjeként.

Kocnert és Ruskot a tavaly júliusban kezdődött perben váltóhamisítással vádolták. A vádirat szerint egy harmadik társukkal négy nagy értékű váltót készítettek, összesen 69 millió euró (mintegy 22 milliárd forint) értékben a korábban Rusko által vezetett televízió kárára. Az ügy mindkét most elítélt szereplője jelezte: fellebbez az ítélet ellen.

Mind Rusko, mind pedig Kocner ellen egyidejűleg több más bűnvádi per is folyik. Ruskót egy másik perben azzal is vádolják, hogy megpróbálta megrendelni a korábban általa vezetett kereskedelmi televízió egyik társtulajdonosának meggyilkolását. Kocner ellen több gazdasági hátterű bűnügyben is folyik eljárás, de vélhetően a legkomolyabb vád ellene az, hogy ő rendelte meg a két éve élettársával együtt meggyilkolt fiatal oknyomozó újságíró, Ján Kuciak megölését, amiért - ha bűnösnek találják - 25 évi vagy életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.

PestiSracok facebook image

Az újságíró-gyilkosság nagy felháborodást váltott ki az országban, s utána hetekig tartó tüntetéssorozat kezdődött, amely mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, köztük Robert Fico kormányfő lemondásához vezettek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.