Pesti Srácok

Szakértő: uniós összehasonlításban is jó a magyar ipari termelés növekedése

null

Európai uniós összehasonlításban is jó a magyar ipari termelés tavalyi öt százalék feletti éves növekedése - mondta Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. A közgazdász rámutatott: az emelkedés mellett az is látszik, hogy az utolsó negyedévben minden hónapban kicsivel csökkent a termelés volumene, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a feldolgozó ipar - benne a járműipar - gyengébb teljesítményével indokolt.

A szakértő szerint azonban a szolgáltató szektor, az építőipar és a kereskedelem jól teljesített, ami ellensúlyozta ezt a gyengülést. Hozzátette, az évvégi lassulás arra figyelmeztet, hogy erősíteni kell a gazdaságot, a stabilitást pedig a hazai kisvállalati szektor és a tudásszektor jelentheti.

Csath Magdolna a koronavírus gazdasági hatásairól szólva kiemelte: ha hamar megfékezik a járványt, akkor is lesz lassulás a kínai gazdaságban. Azonban, ha nem sikerül időben megállítani a vírus terjedését, akkor a világgazdaságra is erőteljes hatása lesz, egyrészt a globális láncok megszakításával, másrészt a turizmus visszaesésével.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.