Pesti Srácok

Trump: soha nem látott mértékben nőtt a republikánusok támogatottsága

Trump: soha nem látott mértékben nőtt a republikánusok támogatottsága

Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek köszönte meg Donald Trump amerikai elnök New Hampshire-ben tartott választási nagygyűlésén hétfő este, hogy szerinte 2005 óta "soha nem látott mértékben" megnövekedett a republikánusok támogatottsága, amelyet a Gallup legfrissebb közvéleménykutatása is alátámaszt.

- írta a Twitteren Trump, mielőtt New Hampshire-be indult. Majd a Manchester városának arénájában tartott nagygyűlésen szintén a demokrata párti politikusokkal és az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) foglalkozott. Az eljárásból ő került ki győztesen, mert a szenátus felmentette őt a demokrata törvényhozók által felhozott mindkét vádpont alól.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Trump. Szavait viharos taps kísérte. Majd azzal folytatta, hogy a republikánusok duzzadnak a lelkesedéstől, míg a demokraták távolról sem.

- utalt a demokraták iowai fiaskójára. Iowában ugyanis hétfő estig is a voksoknak csak a 95 százalékát dolgozták fel, és mind Bernie Sanders szenátor, mind Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere győztesnek hirdette ki magát, illetve hétfőn mindketten a szavazatok újraszámlálására nyújtottak be kérvényt.

- mondta az elnök. Hozzátette azt is, hogy szerinte a demokrata pártvezetés "el akarja csalni" Bernie Sanderstől az elnökjelöltséget.

- mondta, utalva a 2016-os választási kampányra, amikor Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje és a Demokrata Párt vezetése kifejezetten lejárató kampányt folytatott Sanders ellen. A nagygyűlésen Trump méltatta a gyermekgondozási segély bevezetését, az elsősorban a középosztályt érintő adócsökkentéseket és az illegális bevándorlás elleni küzdelem eredményeit. William Barr igazságügyi miniszter néhány órával a manchesteri nagygyűlés előtt jelentette be, hogy az úgynevezett menedékvárosoknak - amelyek menedéket nyújtanak az illegális migránsoknak - komoly büntető szankciókkal kell majd szembenézniük.

Kedden a republikánusok is előválasztást tartanak New Hampshire-ben, de ennek elemzők szerint nincs tétje, hiszen Donald Trumpnak csupán egyetlen, alig több mint egyszázalékos támogatottságot élvező vetélytársa van Bill Weld, volt massachusettsi kormányzó személyében.

MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.