Pesti Srácok

Trump szerint Pelosi "nagyon ideges, összezavarodott asszony" , Sanders pedig egy "őrült kommunista"

null

A Demokrata Pártban a "radikális baloldal" fogja átvenni a hatalmat - vélekedett Donald Trump amerikai elnök, aki vasárnap a profi amerikaifutball-bajnokság döntője, a Super Bowl előtti showműsor közben nyilatkozott a Fox televíziónak. Közben republikánus szenátorok érveltek vasárnapi nyilatkozataikban a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásán pénteken leadott voksuk mellett.

Az interjúban az elnök megerősítette, hogy kedden megtartja az Unió állapotáról szóló évértékelő beszédét a kongresszus két háza előtt. Majd kitért az ellene folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárásra (impeachment), a Demokrata Párt politikusaira és bírálta a demokraták elnökjelölt-aspiránsait. Úgy vélekedett, hogy Nancy Pelosi demokrata párti házelnök "nagyon ideges, összezavarodott" asszony. Utalva az impeachmentre, amelynek megindítását Pelosi sokáig nem akarta, Trump úgy fogalmazott:

Az elnök panaszkodott, hogy az ellene folytatott többféle vizsgálat, amelyeket "kitalált skandalumoknak" minősített, elvonta a köz figyelmét a kormányzat eredményeiről. Kifejtette, hogy lényegében attól a naptól kezdve, hogy bejelentette indulását az elnökjelöltségért, állandó támadásnak volt kitéve.

PestiSracok facebook image

- mondta. Ezzel összefüggésben utalt a Mueller-vizsgálatra is, amely a kampánycsapatának egyes munkatársai és oroszok közötti feltételezett összejátszást vizsgálta.

- fogalmazott. Ugyanakkor híveit és támogatóit ezek az ügyek nem tántorították el - jegyezte meg Trump.

- mondta, és ennek alátámasztásaként kiemelte az alacsony munkanélküliséget. Az elnök ezúttal sem fukarkodott lehetséges vetélytársai minősítgetésével. Joe Bidenről, az Obama-kormányzat egykori alelnökéről azt mondta, hogy "tunya" és "álmatag". A milliárdos üzletembert, Michael Bloomberget pedig, testmagasságára utalva, "nagyon picinek" nevezte. Bernie Sanders vermonti szenátort - a demokraták pillanatnyilag legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsát Trump "őrültnek" nevezte, és azt mondta, hogy szerinte Sanders "kommunista", de "legalább hűséges ahhoz, amiben hisz".

- fogalmazott. Trump megemlítette, hogy a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) megint azon mesterkedik, hogy háttérbe szorítsa Sanderst, csakúgy, mint a 2016-os elnökválasztás. Ezt azzal látta bizonyítottnak, hogy a DNC az utolsó pillanatban változtatott az elnökjelölt-aspiránsok országos vitáinak szabályain annak érdekében, hogy Bloomberg is szót kaphasson. Donald Trump interjújával szinte egy időben az NBC televízió arról adott hírt, hogy John Kerry, az Obama-kormányzat volt külügyminisztere Iowában azt vitatta meg, hogy esetleg beszáll az elnökjelöltségért folyó küzdelembe, éppen azért, hogy elhódítsa Sanders szavazótáborának egy részét, de legalábbis megossza híveit.

Impeachment - Republikánus szenátorok érveltek a tárgyaláson leadott voksuk mellett

Republikánus szenátorok érveltek vasárnapi nyilatkozataikban a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásán pénteken leadott voksuk mellett. Lamar Alexander, Tennessee szenátora az NBC televíziónak, Joni Ernst iowai szenátorasszony pedig a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva állt ki döntése mellett, jóllehet, mindketten kifejtették, nem értenek egyet Donald Trumppal abban, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfőtől kért segítséget a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és a fia, Hunter Biden korrupciógyanús ukrajnai üzleti ügyeinek kivizsgálására. A republikánus szenátorok 51:49 arányban szavazták le a demokratákat pénteken, s ezzel elejét vették az impeachment-eljárás elnyújtásának, lehetővé téve a szerdán megtörténő végszavazást.

Donald Trumpot a demokraták azzal vádolták meg, hogy visszaélt a hatalmával, amikor lehetséges politikai vetélytársa elleni vizsgálatra kérte egy idegen állam vezetőjét.

Alexander szenátor az NBC televízióban kifejtette:

Hangsúlyozta azonban, hogy

A politikus szerint Trump cselekedeteiről a döntést a népnek kell meghoznia az ősszel tartandó választáson. Joni Ernst azt hangsúlyozta, hogy Trump "talán nem a legmegfelelőbb módon" beszélt az ukrán elnökkel, de ez nem lehet alapja az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárásnak, amely az elmozdítását célozta. Az iowai politikusnő leszögezte:

A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) bejelentette: a republikánusok szokásos évi nagy, konzervatív találkozójára, a CPAC-konferenciára az idén februárban nem hívják meg Mitt Romneyt. Utah szenátora ugyanis a párt irányvonalával szemben, a demokratákkal együtt voksolt a pénteki szenátusi szavazáson.

Forrás: MTI, fotó:MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.