Pesti Srácok

Vihar a biliben – A DK szóvivője nekiment Jakab Péternek

Vihar a biliben – A DK szóvivője nekiment Jakab Péternek

Jakab Péter az ATV-ben elhangzott kijelentése után a DK szóvivője, Barkóczi Balázs kritizálta az újonnan megválasztott pártelnök szavait. Szerinte elég rossz cukrász az, aki csak olyan alapanyagokból dolgozik, ami a szívének kedves – számol be az atv.hu. Láthatóan Gyurcsány nem hagyhatta szó nélkül a megválasztása óta egyre merészebb hangnemet megütő Jakab nyilatkozatait.

Jakab Péter korábban úgy nyilatkozott az ATV műsorában, hogy a 2022-es országgyűlési választások alkalmával az egyéni képviselői körzetekben támogatják a közös jelöltek indítását, de a közös lista állítása elől elzárkóznak, mivel nem szeretnének egy listán szerepelni a 2010 előtti éra meghatározó alakjaival, így Gyurcsány Ferenccel sem.

A Gyurcsány-párt részéről Barkóczi Balázs szóvivőre várt a feladat, hogy megüzenje az újonc pártelnöknek: nincs közösködés közös lista nélkül. A szóvivő érvelése szerint már többször bebizonyosodott, hogy a koordinálás hiányában az ellenzék nem tud sikeres lenni a kormánypártokkal szemben, ezért minél erősebb ellenzéki összefogásra van szükség. Gondolatait pedig a Jakab által használt mazsolás hasonlatra utalva úgy zárta, hogy elég rossz cukrász lehet az, aki úgy válogat az összetevők között, hogy mi az ő szívének kedves – ezzel Jakab azon kijelentésére utalva, miszerint Gyurcsány a mazsola a sütiben, és ő nem szereti a mazsolát.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.