Pesti Srácok

Vita a csörögi cigányok kártérítéséről

Nem volt szegregált az a csörögi osztály, ahol a gyöngyöspataihoz hasonlóan a cigányoknak kártérítést ítélt meg a bíróság. A Pest megyei településen a HírTV-nek több, az osztályba járó egykori diák is egybehangzóan állította: romák és nem romák együttesen tanultak. A csörögi romákat szintén az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány segítette a perben, ahogy a gyöngyöspataiakat is.

Csörög Pest megyei település, nyolc kilométerre Váctól. Bár az agglomerációhoz tartozik, infrastruktúrája még fejletlen. Ezekben a házakban élnek azok a romák, akik decemberben 12 év bíróságra járkálás után végül peren kívüli megegyezéssel kaptak 1 millió és másfél millió forint közti kártérítést oktatási szegregációra hivatkozva. Egyikük azt mondja: a pénzt a háza felújítására fordította.

A helyi cigány nemzetiségi önkormányzat szerint azonban nem szegregáltak abban az az osztályban, amelynek egyes tagjai kártérítést kaptak. Ráadásul úgy vélik, a pénz más formában sokkal jobban hasznosulna.

A csörögi romák jogi képviseletét ugyanaz az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány segítette, mint a Gyöngyöspatán pereskedőkét.

Hír TV
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.