Pesti Srácok

Völner a DK hű csicskásának, csatlósának nevezte a Jobbikot, akik ezen jól megsértődtek

Völner a DK hű csicskásának, csatlósának nevezte a Jobbikot, akik ezen jól megsértődtek

A nemek közti egyenlőségről, a kommunista diktatúra áldozatairól és a gyöngyöspatai iskolaügyről beszéltek a képviselők kedden napirend előtt az Országgyűlésben. Völner Pál felszólalása kisebb felzúdulást váltott ki a jobbikosokból, az igazságügyi államtitkár ugyanis megfogalmazta: a Jobbik ma "hű szövetségese, csatlósa, csicskása" a DK-nak, és a politikai haszonszerzés érdekében összefognak a diktatúra utódaival.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján Gurmai Zita (MSZP) a nemek közti egyenlőség, a férfiak és a nők közötti bérszakadék csökkentése ügyében emelt szót a parlamentben. Elmondta: változtatni kell azon a helyzeten, hogy Magyarországon ma átlagosan 2 hónapi fizetéssel kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak. Közölte: az MSZP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy alkosson átfogó koncepciót a bérszakadék mérséklése érdekében. Felhívta a figyelmet arra: a nők heti munkaideje az otthoni munkát is beleszámítva több, mint a férfiaké, vagyis a nők többet dolgoznak kevesebb pénzért, miközben kevesebb vezető pozíciót töltenek be és azt is kisebb fizetésért, mint a férfiak.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint az MSZP kormányon nem tett a nemek közötti bérkülönbség felszámolása érdekében.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá az államtitkár, aki szerint ez a javulás a kormány intézkedéseinek köszönhető.

Jobbik: Nyilvánosságot az ügynökaktáknak!

Balczó Zoltán (Jobbik) a kommunizmus áldozatairól emlékezett meg, hangsúlyozva, hogy a még élő áldozatok és leszármazottaik nem kaptak erkölcsi elégtételt, mert a bűnösök nagy része névtelen maradt, a pártállami iratok megismerésére nem született megoldás 2010 után sem. Úgy vélte: akkor leszünk méltóak az áldozatok emlékéhez, ha az ügynökökre, besúgókra vonatkozó iratok szelektálás nélkül megismerhetőek lesznek. Szabó István filmrendező életműdíját kifogásolva elfogadhatatlannak nevezte, hogy egykori bűnösöket piedesztálra emelnek.

Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára a kommunizmus rémtetteit felidézve azt hangsúlyozta: a vörös csillag ugyanolyan gyűlöletes jelképe a diktatúrának, mint a horogkereszt.

– mondta. Kitért arra: Szabó Istvánt egy egyesület akarja kitüntetni, nem kormányzati szerv. Azt ígérte: amíg ez a kormány van és ez a frakciószövetség, addig azok, akinek ügynökmúltjuk van, nem fognak állami kitüntetést kapni.

KDNP: Tisztelet a kommunista diktatúra áldozatainak!

Soltész Miklós (KDNP) szintén a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából szólalt fel. Felidézte: a XX. században a nemzeti és a nemzetközi szocializmus is megnyomorította az emberek életét. Hangsúlyozta: bár az emléknap újra és újra feltépi a sebeket, mégis emlékezni kell, hogy ez szörnyű ideológia soha többet fel ne éledjen. Megjegyezte: azoknak is érdemes emlékezni, akik tevőleges részt vállaltak a rendszer működtetésében, mert ha beismernék bűneiket és bocsánatot kérnének, akkor az ő lelkük is a megtisztulna.

– mondta. Arra figyelmeztetett: tűzzel játszik, aki megpróbálja mentegetni a kommunizmust, annak ideológiáját és jelképvilágát.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint tisztelettel és a méltósággal kell megemlékezni azokról az emberektől, családokról, akiknek a mai fiatalok számára elképzelhetetlen mértékű szenvedés jutott osztályrészül. Óvott a kommunizmus bűneinek relativizálásától, és szégyenletesnek nevezte, hogy ma Európa és a nyugati világ liberális politikusai egyre inkább teret engednek a neomarxista áramlatoknak.

Fidesz: Igazságtalan és egyoldalú a gyöngyöspatai iskolaügyben szültetett bírósági döntés

Halász János (Fidesz) is megemlékezett a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. A képviselő a gyöngyöspatai iskolaügyben született bírósági ítéletet igazságtalannak, egyoldalúnak, túlzónak, rombolónak és felelőtlennek nevezte, amely nem békét és megnyugvást, hanem feszültséget okoz a településen. Úgy fogalmazott: az ügy éppen akkor pattant ki, "amikor a cigány családok elindultak az életmódváltás útján, segély helyett munkából élnek, és igyekeznek rendesen nevelni gyermekeiket".

– tette hozzá. Hangsúlyozta: Soros György pénzeli a bírósági eljárást kezdeményező szervezetet, amely szembe akarja fordítani a magyarokat és a romákat, ehhez pedig a baloldali pártokat is dróton rángatja. Közölte: a Fidesz-frakció bízik abban, hogy a Kúria áprilisban érdemben bírálja majd el a tankerület és az önkormányzat indítványait.

Rétvári Bence államtitkár megerősítette: az ügyben érintett alapítványt Soros György szervezetének tartják. Felhívta a figyelmet arra: az ügyben nemzeti konzultáció indult, ami fontos, mert az érintett szervezet külföldi fórumok elé akarja citálni a magyar kormányt, amelyet rasszistának, idegengyűlölőnek bélyegez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.