Pesti Srácok

A KDNP a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének aláírására buzdít

null

A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte a Kereszténydemokrata Néppárt nevében Szászfalvi László országgyűlési képviselő kedden Budapesten.

A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió esélyegyenlőséget biztosítson a nemzeti régiók számára, ahol az őshonos kisebbségek élnek - hangsúlyozta a KDNP frakcióvezető-helyettese. A politikus hozzátette: az esélyegyenlőségen, a forrásokhoz való egyenlő hozzáférésen túl egyfajta pozitív diszkriminációra is szükség van, hogy az érintett őshonos kisebbségek az elmúlt évtizedekben és évszázadokban kialakult hátrányokat le tudják küzdeni. A kezdeményezés keretében egymillió aláírásnak kell összegyűlnie az unió hét tagállamából arányosítva. Jelenleg 150 ezer felett van az aláírások száma, Magyarországon azonban mintegy 600 ezer aláírásra lenne szükség a kezdeményezés sikeréhez - fűzte hozzá. Szászfalvi László kiemelte: a kereszténydemokrata közösség nagyon fontosnak érzi a kezdeményezést.

- tette hozzá. Emlékeztetett: a múlt héten az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el a kezdeményezés támogatását. Szászfalvi László egyúttal arra kért mindenkit, szánjon egy percet a kezdeményezés támogatására, amely a nemzetiregiok.eu oldalon érhető el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.