Pesti Srácok

A mozikat és a színházakat is bezárják egész Olaszországban a koronavírus miatt

null

Egész Olaszországban felfüggesztik a csoportos és tömeges eseményeket, bezárják a mozikat és a színházakat, a templomok nyitvatartásáról az egyház dönt. A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség – jelentette ki Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz intézett televíziós üzenetében szerda este.

Giuseppe Conte hangsúlyozta: a tíz nappal ezelőtt Észak-Olaszországban bevezetett intézkedések után most "további erőfeszítésre" van szükség Olaszország egészében a vírusfertőzés megfékezésére. A kormányfő kifejtette: ő és miniszterei az átláthatóság jegyében dolgoznak; ahogyan korábban, most is mindent megosztanak a lakossággal.

– jelentette ki Giuseppe Conte. Az egész országra kiterjesztett szigorú intézkedéseket a kórházak telítettségének elkerülésével indokolta. Elmagyarázta: az igazolt fertőzöttek – akiknek száma szerda estére meghaladta a 2700-at – többsége nem szorul kórházi kezelésre, de az esetek számának "hatványozott emelkedése" a kórházakban, intenzív osztályokon kezeltek arányát is növeli.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Giuseppe Conte.

Lombardia tartomány ezzel egy időben bejelentette, hogy további 500 orvosra és 1000 ápolóra van szüksége. Az egészségügyi tárca adatai szerint az igazolt fertőzöttek kevesebb, mint fele van kórházban, köztük tíz százalék intenzív osztályon. A halottak száma elérte a 107-t, kivétel nélkül hatvan fölötti vagy ennél sokkal idősebb személyekről volt szó.

– mondta Giuseppe Conte. Arra kérte az olaszokat, kerüljék az emberekkel teli helyszíneket, ne fogjanak kezet, a könyökükbe tüsszögjenek, ne öleljék, csókolják egymást, tartsanak egymástól egyméteres távolságot. A kormány felszólította a 65 év felettieket, hogy ne menjenek utcára. A kormányfő bejelentette, hogy az egész országban felfüggesztik a csoportos és tömeges eseményeket. Egész Olaszországban bezárják a mozikat, színházakat. A templomok nyitvatartásáról az egyház dönt. Giuseppe Conte közölte, hogy a sportrendezvényeket – köztük a labdarúgó-mérkőzéseket – is közönség nélkül kell megrendezni.

Korábban már bejelentették a tanítás országos leállítását március 15-ig. Csütörtöktől zárva tartanak az oktatási intézmények. Az intézkedés több, mint 8 millió tanulót érint. Az iskolák teljes és országos lezárása precedens nélküli, még a második világháború éveiben sem folyamodtak ehhez.

Giuseppe Conte "ütésszerű terápiának" nevezte az óvintézkedéseket. Hozzátette: "Olaszország talpra fog állni".

– hangoztatta a kormányfő. A 2018-ban Genovában összeomlott Morandi hídra emlékeztetett, amelynek újjáépítése már elkezdődött. Conte kijelentette: a genovai modellt fogja követni most is Olaszország. A kormányfő rendkívüli gazdasági programot ígért közberuházásokkal. Az EU támogatását is szorgalmazta. A kormánycsomag további részleteit a következő órákban, napokban közlik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.