Pesti Srácok

A szállodaipar az elsők között lábalhat ki a járvány okozta válságból

null

Noha a szállodaipart ütötte ki elsőként a koronavírus-járvány, az üzleti kapcsolatok feléledésével a felépülése is az elsők között kezdődhet meg – írta szerdai számában a Világgazdaság. A legnehezebb helyzetben ugyanakkor Budapest van, mert az évi közel tízmillió vendégéjszaka hatvan-hatvanöt százalékát adó külföldi szabadidős turisták fognak leglassabban visszatérni, az üzleti utazásokkal csak a kiesés egy része pótolható. Átalakulhat a szálláshelyek piaca is, egyes utazók szemében felértékelődhetnek a kis vendégházak, panziók.

A gazdasági lapnak Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a járvány lassulását követően a hivatalos utazások és a gazdasági kapcsolatok újraindulásával a szállodaipar az elsők között kaphat esélyt a feltámadásra. A szakember úgy vélekedett, az összeurópai bezárkózás, a hosszabb külföldi utazásokkal kapcsolatos bizalmatlanság még hónapokig eltarthat, azonban arra van esély, hogy a belföldi turizmus nyár végén már éledezni kezd. Ennek motorja az ország népességének körülbelül negyedét adó főváros és az agglomeráció lakossága lehet, amely eddig is a vidéki turizmus legnagyobb küldőpiacát alkotta. A legnehezebb helyzetben ugyanakkor Budapest van, mert az évi közel tízmillió vendégéjszaka hatvam-hatvanöt százalékát adó külföldi szabadidős turisták fognak leglassabban visszatérni, az üzleti utazásokkal csak a kiesés egy része pótolható. Átalakulhat a szálláshelyek piaca is, egyes utazók szemében felértékelődhetnek a kis vendégházak, panziók – jelezte a szakértő.

A befektetési területről még nem lehet pontos prognózist adni, ugyanakkor mielőbb el kell kezdeni a felkészülést az újraindításra, mert a felépülés elhúzódó lesz. A szakértő emlékeztetett: a tranzakciók leálltak, az utóbbi két hétben már csak azon megállapodásokat írták alá, amelyeknek a résztvevői lépéskényszerben voltak. Hegedűs Attila rámutatott, hogy a szállodaépítési lázat hirtelen hűtötte le a járvány, és az új helyzet a nemrég még széles skálán mozgó és bizonyos esetekben az irodapiaccal konkuráló 5,5-7,5 százalékos hozamelvárások és a megtérülési idők átgondolására késztetheti a szereplőket. A szállodaláncok óriási veszteségeket halmoznak most fel, ezért részükről is kreativitás kell a pozícióik és a tőkeértékük megóvására – esetleg teret nyitva új befektetőknek és részvényeseknek. Az akut munkaerőhiány viszont az újraindításnál megszűnik, bár a stabilizációig feltehetően kevesebb emberrel fogják ugyanazokat a feladatokat ellátni – mondta a BDO ügyvezetője.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.