Pesti Srácok

Az ellenzék folytatta a "fura felszólalások-hadműveletet" a parlament mai ülésén

null

Az ellenzéki képviselők a kormány koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedéseit bírálták keddi, napirend előtti felszólalásaikban a parlamentben.

Mellár Tamás (Párbeszéd) azt mondta, a járvány mellékhatásaként egy nagy, a 2008-ashoz hasonló méretű gazdasági válság fog kialakulni, amelynek súlyos következményei lesznek Magyarországra nézve. A politikus kiemelte, a múlt héten és a most hétfőn bemutatott kormányzati lépések jó irányba tartanak, de kevesek. Nem elég pusztán a válság által közvetlenül érintett ágazatokra koncentrálni, egy általános válságkezelő programra lenne szükség - érvelt. Azt is kijelentette, hogy nem elég csak a kínálati oldallal foglalkozni, nem elég csak a termelők terheit enyhíteni, mert problémát fog okozni a kereslethiány. Megjegyezte, hogy a válságot a tehetősebbek könnyebben át tudják vészelni, a szegényebbek érdekében azonban létre kell hozni egy szociális csomagot.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára válaszként felsorolta a kormányzat gazdasági intézkedéseit. Említette, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások március 18-ig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési törlesztését az év végéig felfüggesztik, a rövidlejáratú vállalkozási hiteleket június 30-ig meghosszabbítják, maximalizálták az újonnan felvett fogyasztási hitelek teljes hiteldíjmutatóját (THM), egy meghatározott gazdasági körben június 30-ig elengedik a járulékfizetési kötelezettséget - sorolta. A munkavállalási szabályokat is rugalmassá teszik, hogy a lehető legtöbben tudják megtartani a munkájukat - közölte az államtitkár. Megjegyezte, hogy egy újabb akciótervet is hirdettek, amelynek segítségével 81 ezer kisvállalkozás kapott június 30-ig adómentességet, a március 1. előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak, a magyarországi médiaszolgáltatók is mentességet kapnak a kieső reklámbevételek miatt, a kilakoltatásokat, lefoglalásokat, valamint az adóvégrehajtásokat felfüggesztik, a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes és gyed jogosultságokat pedig meghosszabbítják.

PestiSracok facebook image

- közölte. Megjegyezte, hétfőn kérték, hogy az ellenzék támogassa a veszélyhelyzetben meghozott intézkedések hatályának meghosszabbítását,

Csárdi Antal (LMP) úgy fogalmazott: nagyon szépen hangzik, hogy másfél millió sebészeti maszk van készleten, ezek a maszkok azonban nem nyújtanak védelmet a fertőzés ellen. Hatékony védelmet csak az FFP minősítéssel rendelkező eszközök adnak, amikből 129 ezer áll rendelkezésre, azonban ezekből az eszközökből a településeknek nem jut - mutatott rá. Hangsúlyozta, a településeken kiemelt feladat a háziorvosi munka és az idősellátás, éppen ezért lenne fontos, hogy ezek résztvevői ne fertőzzék meg azokat, akikkel találkoznak. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt felelte, hogy az egészségügyi raktárakban másfél millió orvosi maszk, 129 ezer speciális maszk, húszmillió pár gumikesztyű található, 2560 lélegeztető gép pedig a kórházakban áll rendelkezésre. Hangsúlyozta, csak azoknak az eszközöknek a számát jelentik be, amelyek már fellelhetőek Magyarországon, nem pedig a megrendeltekét. Minden egészségügyi dolgozó számára biztosítani akarják a biztonságos munkavégzés feltételeit, az eszközfogyást pedig folyamatosan pótolják - említette a politikus. Az államtitkár emlékeztetett, korábban több döntés is született arról, hogy a szociális és az egészségügyi intézményekben hogyan kell fellépni a koronavírus ellen.

- mondta.

- jelentette ki.

Bősz Anett (DK) azt mondta, a jelenlegi helyzetben rendkívüli döntésekre van szükség, de a "felhatalmazási törvényt" az ellenzék nem tudja támogatni, mert annak nincsen időkorlátja. Akár online is lett volna lehetőség arra, hogy a parlament 15 naponként meghosszabbítsa a kormány által a veszélyhelyzet miatt hozott döntések hatályát - emelte ki. A védőfelszerelések és maszkok minél hamarabbi szétosztása is rendkívül fontos feladat - szögezte le, ezért kérte, a kormányzat számoljon be arról, hogy hol tart ezen a területen. Olaszországban a lappangási szakaszban nem biztosítottak megfelelő védőfelszerelést az egészségügyi dolgozók számára, ezért ők voltak az elsődleges terjesztők - emelte ki a politikus.

Völner Pál igazságügyi államtitkár azt felelte, a parlament mindaddig ülésezni fog, amíg azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi, ezért az Országgyűlés ellenőrzési jogköre is fennáll.

- tette fel a kérdést. Felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat is tartalmazza, hogy a parlament elnökét és a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit a kormány akkor is tájékoztatja, amikor az Országgyűlés nem ülésezik. A védekezésre áttérve azt mondta, elsősorban az egészségügyi intézmények, azon belül is elsőként az intenzív osztályok kapnak a készletekből. Hangsúlyozta, hogy nem lesz ellátási zavar.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt: a koronavírus elleni védekezésről szóló kormányzati javaslathoz kapcsolódó házszabálytól való eltérést hétfőn az ellenzék összes képviselője megszavazta volna, ha belekerül, hogy a veszélyhelyzetben hozott kormányrendeletek hatálya 90 napos, és ez meghosszabbítható. Úgy értékelt: ezzel egy gesztust kértek a miniszterelnöktől a több millió ellenzéki szavazó számára, akik nem bíznak a kormányban. Szerinte hazugság, hogy a veszélyhelyzet fenntartásához nem járult hozzá az ellenzék, hiszen erről a kormány dönt, nem pedig az Országgyűlés.
Igazunk volt, amikor azt mondtuk, hogy a kormányoldal nem a vírust, hanem az ellenzéki képviselőket akarja legyőzni - értékelt.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára valótlanságnak nevezte azt az ellenzéki érvet, miszerint teljhatalmat kapna a kormány. A határidőre vonatkozó ellenzéki javaslatra úgy reagált: még a járványügyi szakemberek sem tudják megmondani meddig tarthat a járvány elleni küzdelem, és azt sem lehet garantálni, hogy a parlament döntésképességét fenn lehet tartani.
Felhívta a figyelmet arra:

- tette fel a kérdést. Azt üzente az ellenzéki képviselőknek:

Brenner Koloman (Jobbik) kijárási tilalom azonnali bevezetését követelte. Úgy fogalmazott: elég volt a fideszes kormány könnyelműségéből, be kell látni, hogy a holnap áldozatai tegnap és ma fertőződnek meg.
A kormányzat koronavírus elleni védekezéséről szóló törvényjavaslatát felhatalmazási törvénynek nevezte. Szerinte erre semmi szükség nincsen a járványügyi helyzet megoldása érdekében. Úgy vélte: ilyen felhatalmazást nem szavazhat meg egy tisztességes polgári, konzervatív erő, mert ez ellentmond az európai kultúrának. Azzal vádolta a kormányoldalt, hogy emberi életeken akar politikai tőkét kovácsolni. A tisztességes fideszes képviselőket és Ritter Imre nemzeti képviselőt is arra szólította fel, hogy a jövő heti szavazáson jól fontolják meg a döntésüket, mert mindenki emlékezni fog arra, mit szavaztak meg.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára úgy válaszolt: valóban mindenki emlékezni fog arra, hogy a jobbikosok voltak azok, akik vészterhes időben nem álltak az ország mellé, a Jobbik pedig oda kerül majd, ahová való, a történelem süllyesztőjébe.
Felvetette:

Kiemelte: az ellenzék hétfői, nem szavazata jogbizonytalanságot okoz.

A KDNP Slachta Margitra emlékezett

Soltész Miklós (KDNP) Slachta Margitra emlékezett, aki 100 évvel ezelőtt, az 1920-as parlamenti választásokon első női képviselőként került be a nemzetgyűlésbe. Életútját felidézve elmondta: Slachta Margit kitartó, becsületes, az igazságért mindig kiálló ember volt, aki a II. világháború alatt kiállt a jogaitól megfosztott zsidóság mellett. Úgy vélte:

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára beszédesnek nevezte, hogy az első női képviselő nem a baloldalról, hanem a kereszténydemokraták oldaláról érkezett. Hangsúlyozta:

Felelőtlennek minősítette az ellenzéket, amiért nem szavzta meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény házszabálytól eltérő tárgyalását.

Fidesz: az ország csak a kormánypártokra számíthat a koronavírus elleni küzdelemben

Halász János (Fidesz) hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben a cél a járvány lassítása, hogy egyidőben kevesebb legyen az ellátandó beteg. Kijelentette:

Úgy értékelt:

Szégyenletesnek és elképesztőnek nevezte, hogy az ellenzék nem a vírus, hanem a kormány ellen akar küzdeni, és nem szavazta meg a házszabálytól eltérést a kormányzat által benyújtott törvényjavaslat ügyében.

- emelte ki.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy értékelt:

A kizárólag állami fenntartású, de önkormányzati tulajdonban maradó színházak igazgatóinak alapvető munkáltatói jogait az állam gyakorolhatja a jövőben. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény ezzel összefüggő módosítását kivételes eljárásban kedden vitatta meg az Országgyűlés.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztérium kultúráért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben döntött a parlament a színházi struktúra új finanszírozási modelljéről, ez alapján létezik állami, továbbá önkormányzati fenntartású, valamint közös működtetésű színház. Elmondta, a vidéki színházak közös fenntartásáról megállapodtak a polgármesterekkel, több mint 20 tárgyalás volt. Fekete Péter közölte, a legtöbb vidéki színház esetében a finanszírozással kapcsolatos döntéseket előkészítették, azok a kormány előtt vannak. Hozzátette: a rendezőelv a korábban biztosított források fenntartása, illetve azok emelése volt bérfejlesztés céljából, az igazgatókat pedig a szakmai bizottságok döntése alapján nevezik ki. Az államtitkár szólt a Fővárosi Önkormányzattal folytatott tárgyalásokról is. Közölte, a főváros esetében voltak olyan színházak, amelyeket Budapest nem kíván közös működtetésbe adni, azokat maga szeretné működtetni.

- tette hozzá. Megjegyezte, Budapest részéről nem merült fel igény arra, hogy valamely színházat közösen az állammal tartsa fent. Fekete Péter elmondta, az állam átérezve a felelősségét készséggel vállalja a teljeskörű finanszírozást azon budapesti színházak esetében, amelyeket Budapest nem kíván működtetni.

- magyarázta. Rámutatott: a szakmai munka elsődleges letéteményese a teátrum vezetőjének a személye, így a kormányzat elvárása, hogy az igazgató kinevezésében meghatározó szerepet kaphasson. Ennek módja lehet a színház vezető állású munkavállalója feletti alapvető munkáltatói jogok átvétele kizárólag a közös működtetés idejére - fejtette ki. Fekete Péter a veszélyhelyzettel összefüggésben méltatta a művészeket, akik a kultúra eszköztárával szolgálják a nemzetet. Honfitársaink mentálhigiéniás egyensúlyának fenntartása kulcsfontosságú a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - hangoztatta.

Fidesz: a többletfinanszírozás mellé többletjogok is járnak

L. Simon László (Fidesz) azt mondta, hogy a vendéglátás és az idegenforgalom mellett rövid távon az előadó-művészet szenvedi el az egyik legnagyobb veszteséget.

- hívta fel a figyelmet.

- jelentette ki.

- tette hozzá.

- fogalmazott.

- jelentette ki a politikus.

- szögezte le.

Jobbik: az önkormányzatnak legyen beleszólása az intézményvezető kinevezésébe!

Brenner Koloman (DK) is hangsúlyozta, hogy az előterjesztés nem a veszélyhelyzetről szól. Kijelentette, akkor tudják támogatni a javaslatot, ha a jövőben annak az önkormányzatnak lesz valamilyen beleszólási joga az intézményvezető kinevezésébe, amelynek területén a színház működik.

Az MSZP nem támogatja a javaslatot

Kunhalmi Ágnes (MSZP) megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben segített emberek körébe az előadóművészek is bekerülnek. Kifogásolta azonban a vitatott törvényjavaslatot és annak eredeti, tavaly decemberben elfogadott változatát is, amely széles körű hatalmat biztosít a színházak felett az érintett miniszternek, azt, hogy ha egy intézményt teljes körűen a költségvetés finanszíroz, akkor a vezetővel kapcsolatos munkáltatói jogok a minisztert illetik. Kijelentette: a jelenlegi változtatás azért most kerül a Ház elé, mert a kialakult járványhelyzetben nem fognak tiltakozók az utcára vonulni. Vitatta a javaslat indoklását, azt, hogy annak célja az igazságos tehermegosztás lenne a kormányzat és az önkormányzatok között, mert a kabinet szerinte tisztában volt azzal, hogy megfelelő forrást kell biztosítani a színházaknak. Kijelentette: egy demokratikus állam kultúrafinanszírozásának az a korábbi gyakorlat felel meg, amikor az állam úgy nyújt forrásokat, hogy a működésbe nem szól bele. Emlékeztetett a miniszterelnök 2010-es kötcsei beszédére, amelyben Orbán Viktor jelezte: a kultúrának jelentős szerepet szán a nemzeti együttműködés rendszerében: új jobboldali kultúra megteremtését kérte az értelmiségi hallgatóitól. Szerinte ennek jegyében központosították a közoktatást vagy alakították át az egyetemek működését. A tavalyi fővárosi ellenzéki győzelem után azonban az önkormányzatok hatáskörét is korlátozni kezdték. Hangsúlyozta: az MSZP mindezek miatt nem támogatja az előterjesztést.

DK: a magyar kultúra megsebzése zajlik

Gyurcsány Ferenc (DK) a magyar kultúra megsebzésének minősítette az előterjesztést.
Azt mondta: nem munkajogi vita zajlik a Ház előtt, hiszen nincs egyetértés abban, hogy a művészeti önkifejezés szabad-e. Szerinte polgári demokráciában segíteni kellene a művészi önkifejezést, "de Önök nem ezt gondolják" - fordult a kormányoldalhoz. Kijelentette, a miniszterelnök úgy gondolja, a művészek dolga, hogy remekműveket írjanak, de ő fogja majd eldönteni, mi a remekmű.

- jelentette ki. Szerinte ez van a nemzeti alaptanterv, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének kinevezése mögött is, ahogy az akadémia átalakítása vagy a CEU elüldözése mögött is. Úgy látta: Budapest azért partner ebben, mert "pisztolyt szegeztek a főváros vezetésének fejéhez". Megjegyezte, saját maga egy ilyen "zsarolásra" másképp válaszolt volna, a főpolgármester azonban valószínűleg úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi számos más gond mellett nem tud mit tenni.

- tette fel a kérdést. Miért nem csinálták ezt a tarlósi időkben?

- jelentette ki, majd úgy zárta szavait:

LMP: a kőszínházak nem élnek meg állami támogatás nélkül

Csárdi Antal (LMP) azt a kérdést tette fel, miért a mostani "vészterhes" időben kell a Ház elé behozni a jelenlegi javaslatot? Szerinte a jelenlegi változtatást azért tudja véghezvinni a kormányzat, mert a feladatfinanszírozáson keresztül kivéreztette az önkormányzatokat. Sorolta azokat a területeket, amelyek emiatt hátrányba kerültek, és leszögezte: a kőszínházak soha nem tudtak megélni állami támogatás nélkül. Szerinte a szocializmusban fogalmazódott meg az az elv, hogy "aki fizet az rendel". Szégyennek nevezte az előterjesztést, amelyet egy demokrata nem támogathat - mondta.

Fidesz: a kultúra és a színházművészet szabadsága köszöni szépen kitűnően van

Hoppál Péter (Fidesz) szerint a Fővárosi Önkormányzat kérésére született az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat. Hozzátette: a színházigazgatók kinevezési - megbízási és felmentési - jogkörét, valamint az összeférhetetlenség megállapításának, illetve a fegyelmi eljárás indításának jogát venné át az állam. Ez egy teljesen logikus lépés - hangoztatta. Az ellenzéki felszólalóknak címezve szavait közölte, a kultúra és a színházművészet szabadsága köszöni szépen kitűnően van, él és virágzik, soha nem volt jobban. Példaként említette, hogy a legmagasabb minőséget képviselő magyar szimfonikus zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar 2010 előtt 400 millió forintos állami támogatást kapott, ma viszont támogatása több mint egymilliárd forint. Ma háromszor akkora támogatásban részesül az a zenekar, amelynek vezetője rendre kritizálja az Orbán-kormányt - mondta.
Hoppál Péter szólt arról is, hogy míg 2008-2009-ben 4,5 millió színházjegyet adtak el, az Orbán-kormány idején, a két évvel ezelőtti adatok szerint 7,1 millió színházjegy kelt el. Soha ilyen mértékű támogatása a színházművészetnek nem volt - tette hozzá.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.