Pesti Srácok

Az Index egy, a laposföld-hívők szintjén dolgozó blog gazdasági álhírét jelentette meg címlapon

null

Az Index címlapon szerepeltetett egy, "A nagy GDP átverés" címet viselő blogbejegyzést, amely arról értekezik, hogy egy hatalmas átverés keretében szédíti csupán kiemelkedő gazdasági eredményekkel a magyarokat a kormány. Az okfejtés alapját az adja, hogy az utóbbi időkben is megfigyelhető a forint gyengülése, és a GDP-t forintban számolják. A faék egyszerűségűre redukált közgazdaságtan újdonsült élharcosai ámokfutásának azonban kérdés nélkül adott vezető teret a függetlenobjektív médiumok egyik zászlóshajója.

– szól a profizmusról árulkodó blogbejegyzésben a számítást leíró szakasz. Látható ugyan, hogy a korszakos elemzés készítője az alapműveleteket még viszonylagosan nagy biztonsággal alkalmazza, de a közgazdasági tényekkel és a statisztikai módszertannal egyáltalán nincs tisztában.

A kedélyek megnyugtatására pedig ide kell idézni a KSH-nak a GDP számítására vonatkozó gyakorlatát, amely azon túl, hogy illeszkedik az európai és világsztenderdekbe, a gyorselemzés készítője által felvetett árfolyamváltozást a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kezeli.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.