Pesti Srácok

Elképesztő felelőtlenség: napozgatnak a szentendrei korzón, megteltek az üdülőövezetek

null

Nem mindenkinek sikerült felfognia, mennyire fontos betartani a hatóságok által kért szabályt: ha tehetik, inkább maradjanak otthon. A kormány kijárási korlátozást vezetett be szombaton, ennek értelmében a lakóhelyünket csak alapos indok esetén hagyhatjuk el, erre viszont láthatóan fittyet hánytak azok, akik Szentendrén korzóztak vagy éppen arra használták a hétvégét, hogy elmenjenek a nyaralójukba.

"Itt valami óriási káosz van az emberek fejében, úgy látom akkor fogják megérteni, hogy koronavírus-járvány dühöng az országban, ha százával, ezrével fertőződnek meg majd emberek. A többire már nem is merek gondolni.." - írta Budai Gyula fideszes képviselő mai facebookos posztjában, hozzátéve, nem is érti, hogyan lehetnek annyian az üdülőövezetben, mint főszezonban. Arra is kitért:

A kijárási korlátozás figyelmen kívül hagyása nemcsak Kiskunlacházán, hanem Szentendrén is látványos volt. A Duna-parton csoportokba verődve üldögéltek a kellemes tavaszi napsütésben az emberek, a város főterén pedig hosszú sor állt a fagyizó előtt.

Miért is ne fagyizzunk, ha már Szentendrére jöttünk kirándulni a kijárási korlátozás idején? Fotó: Facebook

A kormányfő aláírásával nyilvánossá vált döntés az ország egész területére érvényes március 28. és április 11. között, ez idő alatt mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el otthonát. A rendelet szerint, ilyen indoknak minősül a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben történő vásárlás, elsősorban a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletekben. Ide tartozik az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele is, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, például a pszichoterápiás ellátást, a fizioterápiás kezelést, a gyógytornát. Egyéni szabadidős sporttevékenység, valamint szabadidős célú gyaloglás céljából is el lehet hagyni az otthonokat. Az ilyen mozgásokat kül- és belterületen, lehetőség szerint zöldfelületen lehet végezni egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen, másoktól legalább másfél méter távolságot tartva. Napközbeni kiscsoportos felügyelet alatt engedélyezett a kiskorú gyermek kísérése is. Alapos indoknak számít a házasságkötés és a temetés szűk családi körben, az élelmiszerüzletekben és drogériákban történő vásárlás. Emellett az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzleteket, a mezőgazdasági boltokat, a piacokat, a gyógyszertárakat, a benzinkutakat, a dohányboltokat, a fodrász- és manikűrös szalonokat is fel lehet keresni. Az élelmiszerüzletekben, drogériákban, a piacokon és a gyógyszertárakban kizárólag 65 év felettiek vásárolhatnak 9 és 12 óra között. Szombattól be kell zárniuk a vendéglátó üzleteknek, ezek csak elvitelre alkalmas ételek kiadásával, szállításával foglalkozhatnak. A kijárási korlátozás ideje alatt igénybe lehet továbbá venni szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatásokat, a gépjármű- és kerékpárszervizeket, valamint a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatásokat. A legszükségesebb esetben engedélyezettek a személyes megjelenést igénylő ügyintézések, így a hatósági, a banki, a pénzügyi, a biztosítási és a postai szolgáltatások igénybevétele. Lehetőség van a háziállatok közterületi sétáltatására, állatorvosi rendelő és állatkórház felkeresésére. A kijárási korlátozás nem akadályozhatja a szülői jogokat és kötelezettségeket, továbbá a hitéleti tevékenységet. Az otthon elhagyásának megfelelő indoka lehet még a magáról gondoskodni nem tudók vagy segítéségre szorulók (például kiskorúak, idősek és betegek) segítése. A rendelet kimondja, mindenki köteles a lehető legkisebb mértékűre korlátozni a szociális érintkezést, és a közös háztartásban élők kivételével mindenkitől lehetőség szerint legalább másfél méter távolságot tartani mindenhol, beleértve a tömegközlekedést is. Az üzleteket érintő korlátozások betartása a helyiség üzemeltetőinek felelőssége. A most hozott szabályokat a rendőrség ellenőrzi és szabálysértési bírsággal büntetheti a rendelet megszegőit, ennek összege 5 ezer és 500 ezer forint között lehet. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet itt érhető el.

Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.