Pesti Srácok

Fábry Kornél: Mindenképpen megtartanánk az eucharisztikus kongresszust

null

Az eszünkre hallgatva koncentráltan szüneteltetnünk kell a közvetlen emberi kapcsolattartást, ezért vasárnaptól nem lesznek szentmisék hazánkban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fábry Kornél atya, az eucha­risztikus kongresszus főtitkára, aki szerint a koronavírus-járvány ráirányíthatja figyelmünket a legalapvetőbb egzisztenciális kérdésekre.

Az atya bízik benne, hogy szeptemberben a tervek szerint sikerül megtartani Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, ami hozzájárulhat hazánk és Európa lelki megújulásához, különösen, ha Ferenc pápa is ellátogat az eseményre. Eddig csaknem nyolcvanezren jelentkeztek a találkozóra. Fábry Kornél atya a Magyar Nemzetnek elmondta: egyelőre minden előkészületet úgy folytatnak, hogy meg lesz tartva az eucharisztikus kongresszus. Mint a lapnak elmondta, imádkoznak, és bíznak abban, hogy a mostani helyzet közelebb hozza az embereket a Jóistenhez.

– tette hozzá. Kifejtette: a klérus most is úgy készül, hogy időben megtartják a kongresszust. Hozzátette, hogy reálisan három lehetőség képzelhető el: vagy megrendezik a kongresszust, vagy későbbre halasztják, legrosszabb esetben pedig elmarad.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Az atya a lapnak megerősítette, hogy a szentatya elfogadta a kongresszusi meghívást, a hivatalos választ azonban még várják. Hozzátette: vannak még technikai kérdések. Például fel kellene mérni a helyszíneket biztonsági szempontból, ami most kicsit csúszni fog, mert Olaszországból jelenleg nem lehet beutazni hazánkba.

– tette hozzá Fáby Kornél atya.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS