Pesti Srácok

Feltűnő piros felirattal kell jelezni, hogy valaki karanténban van

null

A koronavírus cseppfertőzéssel és nagyon gyorsan terjed, ezért a tömeges járvány megelőzéséhez az a legfontosabb, hogy ne fertőzzük meg egymást. Ezért azokat a magyar állampolgárokat, akik potenciálisan fertőzöttek, hatósági házi karanténra kötelezhetik. Ez egy rendkívüli járványügyi intézkedés – közölte a koronavirus.gov.hu portál, amely összegzi, mit kell tennie és mit tilos tennie annak, aki házi karanténban van.

A házi karantén elrendelésekor a potenciálisan fertőzött, de tünetmentes személy 2 hétig az otthonában köteles tartózkodni és vendéget nem fogadhat. A bejárati ajtóra ilyenkor köteles egy hatósági feliratot („piros lapot”) kiragasztani, amely arra figyelmeztet, hogy a lakásban olyan ember tartózkodik, aki járványügyi megfigyelés alatt van. Ha megszegi a karantén szabályait, akkor bűncselekményt követ el – figyelmeztet a portál. Ilyen hatósági házi karanténra kötelezik már azokat a magyar állampolgárokat is, akik például Olaszországból érkeznek most az ország területére, még akkor is, ha tünetmentesek. Ők a magyar határ átlépésekor egészségügyi vizsgálaton esnek át, amely eltűrésére kötelesek.

Akiknél az egészségügyi vizsgálat az új koronavírus-fertőzés gyanúját állapítja meg, azt a mentő kórházba szállítja, de akiknél a fertőzés gyanúja nem merül fel, azok is kötelesek 14 napra lakóhelyükön vagy tartózkodási helyükön hatósági házi karanténnak alávetni magukat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy például az Olaszországból hazatérő magyar állampolgárnak a határátkelőhelyeken a rendőrség átad egy hatósági kötelezést, ami alapján neki hatósági házi karanténban kell maradnia 14 napra, és a bejárati ajtóra köteles kiragasztani a számára átadott „piros lapot”. A hatósági házi karanténra vonatkozó szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi.

A hatósági házi karanténra kötelezett személy a járványügyi megfigyelés időtartama alatt otthonában köteles tartózkodni, azt nem hagyhatja el. Otthonában vendéget nem fogadhat. Köteles saját használati tárgyait, háztartási eszközöket (tányér, pohár, evőeszköz stb.), textíliát (ruhanemű, törülköző, ágynemű, konyharuha stb.) használni, azokat otthonában tisztítani és tárolni. Légúti tünetek (láz, köhögés, légszomj) megjelenése esetén köteles azonnal a háziorvost vagy ügyeletes orvost telefonon értesíteni és a tőle kapott utasításoknak megfelelően eljárni.

PestiSracok facebook image

Müller Cecília, országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a hatósági házi karanténra kijelölt személynek a háztartási szemetet dupla zsákba helyezve kell a szemétkukába tenni. Postát, áruszállítót fogadhat, az ajtóban átveheti a küldeményt, mert ezek az esetek nem számítanak szoros kontaktusnak. Ugyanígy átveheti az ajtóban egy hozzátartozójától az ételt is, amit hoztak neki. Az, aki ilyen karanténban van, és az ellátását nem tudja megoldani, az önkormányzattól kérhet segítséget.

Forrás/fotó: koronavirus.gov.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.