Pesti Srácok

Francia kémfőnök a migrációról és az önként fogadott vakságról

Francia kémfőnök a migrációról és az önként fogadott vakságról

Pierre Brochand, a francia kémelhárítás egykori főnöke a Le Figarónak adott interjújában beszél arról, hogy szerinte az elmúlt 50 év azt mutatja: a migránshullámok sokkal több problémát okoztak, mint amennyit megoldottak. A szakértő szerint ebbe beletartozik a migráns = olcsó munkaerő gazdasági tézise is, amely a liberális, "individuális állam" egyik hívószava és igazoló tétele volt. Az interjúban azt sugallja: az "individuális állam" helyett vissza kellene térni a "nemzetállam" fogalmi rendszerébe.

Pierre Brochand, a külső hírszerzésért és elhárításért felelős Külső Biztonsági Főigazgatóság (DGSE), azaz a francia kémelhárítás egykori főigazgatója adott interjút a Le Figarónak, amelyről az origo.hu közölt összefoglalót. Brochand történelmi perspektívából igyekszik bemutatni, miért jelent a migráció alapvető fenyegetést Európára és Franciaországra. Mint kifejti, véleménye szerint a Nyugat-Európa országaira döntően jellemző "individuális állam" az emberi entitást helyezi középpontba. Úgy fogalmaz:

Brochand ugyanakkor megjegyzi: a folyamatos táadások alatt álló "nemzetállamban" a vezérlő elv a hagyomány, az állam központi vezérlő szerepe és maga a Nemzet, a Közösség, mint a hatalom legfőbb szervező ereje.

PestiSracok facebook image

Ez a migráció már nem az a migráció

Brochand szerint a migránsok egy "hiányos, "csonkolt", individuális társadalomba érkeznek, akiket ugyanazokkal a jogokkal ruháznak fel, mint az őshonos népességet. Ez ugyanakkor nem akadályozza meg a letelepedett migránsokat, hogy "heteronóm közösségeket", akár egy elkülönülő nemzetet hozzanak létre. A szakértő hozzáteszi: az Európát jelenleg is érintő, a 2000-es évek elején induló harmadik migrációs hullám több kritériummal is jellemezhető. Például túllépett a gyarmati eredetéből: nemcsak Franciaországra, hanem egész Európára kiterjedt. Kiemeli, hogy éppen az jelenti a veszélyt, hogy a "politikailag korrekt" felfogás különféle manipulációinak köszönhetően arról akarnak meggyőzni bennünket, hogy "nincs új a nap alatt", és az utolsó két migránshullámot is ugyanolyan könnyedén "szívja" majd fel a nyugati társadalom, mint az elsőt, merthogy semmiféle különbség nincs közöttük. Brochand szerint miután az "individuális állam" a gyarmatosítást kiáltja ki bűnbaknak, ezen az alapon Franciaországnak erkölcsi alapú, örökké tartó adósságai vannak a gyarmatokkal, az ott élőkkel és leszármazóikkal szemben. Úgy véli,

Hozzáteszi:

A szakértő elmondja:

Brochand szerint az elmúlt 50 év azt mutatja, hogy a migránshullámok sokkal több problémát okoztak, mint amit megoldottak, ideértve annak gazdasági tartalmát is, ami a liberális, "individuális állam" egyik hívószava és igazoló tétele volt az elmúlt időszakban. Azt sugallja, hogy az ezt a helyzetet előidéző "individuális állam" helyett valójában vissza kellene térni a "nemzetállam" fogalmi rendszerébe.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: origo.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.