Pesti Srácok

Gyurcsány bekebelezi az ellenzéki összeborulást

null

Gyurcsány Ferenc pécsi sajtótájékoztatóján kijelentette: az ellenzéki oldal átalakult az utóbbi időben; vannak, akik megerősödtek, vannak, akik erőt veszítettek. A DK megerősödött, ma az ellenzék vezető pártja, de "akinek többsége van, nem biztos, hogy igaza van" – fogalmazott a DK elnöke, aki szerint egy közös ellenzéki listára van szükség a 2022-es választásokon.

– mondta Gyurcsány Ferenc szerdán, Pécsen. A DK elnöke pártja lakossági fórumán hangsúlyozta: az ellenzéki oldalon a "tűzzel játszik az, aki megengedi, hogy a választáson az ellenzék egymással is versengjen". Azt mondta: ha két listát állítana az ellenzék, akkor azzal a jelenlegi hatalom leváltására készülők megosztanák erőforrásaikat.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. A pártelnök azt mondta, tavaly ősszel felbomlott Magyarországon az úgynevezett centrális erőtér; addig az ellenzék megosztott volt, így a kormányfő és a kormánypárt "nyeregben érezhette magát". Gyurcsány Ferenc kijelentette: az ellenzéki oldal átalakult az utóbbi időben; vannak, akik megerősödtek, vannak, akik erőt veszítettek.

– fogalmazott, a kormánypártra utalva.

– tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Forrás: MTI; Fotó: facebook.com