Pesti Srácok

Időseknek segítenek a vírushelyzetben a budapesti kéményseprők

Időseknek segítenek a vírushelyzetben a budapesti kéményseprők

A vírushelyzetre való tekintettel a kéményseprők egészségének védelme érdekében 2020. március 17-től átmenetileg szünetelnek a kéményellenőrzések, cserébe viszont a kéményseprők 40 gépjárművel vesznek részt a fővárosi szociális ellátásban, vagyis az idős embereknek segítenek, hogy azoknak ne kelljen az utcára menni, hiszen mint tudjuk, ők a legveszélyeztetettebbek a koronavírus miatt. A döntés a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, illetve a tulajdonos BVH Zrt.-vel lezajlott tárgyalások után született.

A FŐKÉTÜSZ munkatársai együttműködve a szociális ellátóhálózattal az élelmiszerek házhozszállításával segítik majd azon budapesti lakosokat, akik fokozottan veszélyeztetettek. A kéményseprők az élelmiszerek és a gyógyszerek beszerzésében is segítenek majd azoknak, akik erre rászorulnak. Az intézkedés a műszaki vizsgálatokat és az üzemzavar elhárításokat nem érinti. A kéményseprőipari nyilatkozatra vonatkozó megrendelések leadása, illetve az elkészült nyilatkozatok kiadása továbbra is biztosított.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.