Pesti Srácok

Indulhat a fejvadászat: az amerikai kormánynak 15 millió dollárt ér a venezuelai elnök

null

Az amerikai kormány kábítószerkereskedelemre, terrorizmusra és pénzmosásra hivatkozva vádat emelt Nicolás Maduro venezuelai elnök és több, mint egy tucat jelenlegi és volt közeli munkatársa ellen – jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.

Az igazságügyi tárca nyilatkozata mellett közleményt adott ki az amerikai külügyminisztérium is, Mike Pompeo aláírásával. E szerint a külügyminisztérium 15 millió dolláros jutalmat helyez kilátásba Maduro elfogásáért. A vádemelést a The Washington Post című amerikai lap kormányzati forrásokra hivatkozó értesülései szerint hosszú évek óta készítették elő, és a vád lényegében kábítószerkereskedelmet takar. A venezuelai elnök csütörtökön visszautasította a vádakat, és kijelentette, hogy „az Egyesült Államok és Kolumbia összeesküvéséről” van szó: szerinte ez a két ország „parancsot adott arra, hogy erőszakkal árasszák el Venezuelát”.

– írta ki Twitterre.

PestiSracok facebook image

A Maduro és közvetlen környezete elleni vádemelés azt követően történt, hogy a Trump-kormányzat több egyedi szankciót hozott a dél-amerikai ország tisztségviselői ellen, és ezekkel lényegében kizárta az országot az amerikai pénzügyi rendszerből. Majd a tavaly életbe léptetett olajembargóval megfosztotta Venezuelát az egyik legfőbb bevételi forrásától is. Ám közben Juan Guaidó ellenzéki vezető támogatása amerikai elemzők szerint sem hozta meg a Washington által várt eredményt, vagyis Maduro hatalmának belföldi meggyengülését, illetve a hatalomátvételt.

A csütörtöki vádemelést az első amerikai kommentárok a Manuel Noriega egykori panamai vezető ellen 1988-ban hozott amerikai vádemeléshez hasonlítják. Noriega ellen szintén kábítószerkereskedelem miatt emelt vádat az akkori amerikai kormányzat, és szintén jutalmat ígért az elfogásához vezető információkért. Noriegát később el is fogták, az Egyesült Államokban bíróság elé állították, és 40 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit később a jó magaviselete miatt 20 évre csökkentettek. A kommentárok azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy Venezuela katonailag jóval erősebb Panamánál, és Maduro Oroszország támogatását élvezi, ez pedig megnehezíti Washingtonnak, hogy a valaha Panamában tett lépésekhez hasonlóan cselekedjék.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.