Pesti Srácok

Koronavírus – Emelkedett a halálos áldozatok száma Olaszországban

null

Az utóbbi huszonnégy órában kétszázötvennel, 1266-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint; eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több, mint kétezerszázzal, 17 660-ra nőtt.

Az új fertőzöttek száma 2116 volt, ami valamivel kevesebb az egy nappal korábbi emelkedésnél. Az új halottak száma viszont a csütörtöki 188-ról 250-re emelkedett, amelynek nyomán összességében negyedével nőtt a halálos áldozatok száma. A fertőzöttek közül több, mint hétezren kórházi kezelésre szorulnak, több, mint ezerháromszázan intenzív osztályon vannak. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője elmondta: a gyógyultak száma 1439-re emelkedett. A legtöbb beteget továbbra is az északnyugati Lombardiában regisztrálták: számuk az utóbbi napban több, mint ezerrel, 9820-ra nőtt. Borrelli, aki szerint Olaszországban eddig ötmillió szájmaszkot osztottak szét, véradásra szólította fel az olaszokat, hangsúlyozva ennek veszélytelenségét.

Attilio Fontana lombardiai kormányzó a már eddig is szigorú óvintézkedések további fokozását szorgalmazta a régióban, többek között a térségbeli tömegközlekedés további korlátozását a járatok számának csökkentésével. Hangsúlyozta: a lombardiai Lodi város körüli tíz településen, amelyeket február 23-tól két hétig vesztegzár alatt tartottak, sikerült megállítani a fertőzés terjedését. A karanténnak része volt a tömegközlekedés és az autóforgalom majdnem teljes felfüggesztése.

Milánóban lezárták a városi parkokat, és megkezdték az utcák fertőtlenítését. Felmerült, hogy a vásártér területét nagy méretű "víruskórházzá" alakítsák át, ahogyan korábban a kínai Vuhan városában is történt, de ezt az olasz polgári védelem nem engedélyezte. A kínai kormány több, mint harminc tonna orvosi felszerelést küldött Rómába egy orvoscsoporttal. Massimo Galli, a milánói Sacco kórház fertőző osztályának főorvosa kifejtette, hogy a 6,6 százalékos olasz halálozási ráta azért ennyire magas – például a dél-koreai 0,88-hoz képest –, mivel Olaszországban kizárólag a tünetet mutató fertőzötteket veszik figyelembe, nem számolva azokat, akik pozitívnak bizonyulnak a vírustesztre, de tünetmentesek.

PestiSracok facebook image

Több olasz városban közösségi villámakció indult az összetartásért és a félelmek leküzdésére: kitették az ablakokba a nemzeti zászlót, az erkélyeken és tetőkön az olasz himnuszt és népszerű slágereket énekelnek, Milánóban interneten tartanak vacsora előtti "közös" aperitívet.

A római kormány vasárnapig ígérte a 25 milliárd eurós gazdasági élenkítőcsomag első lépéseinek bejelentését. Sajtóértesülések szerint a tervek közt szerepel a márciusi adóbefizetések és adóellenőrzések felfüggesztése, közüzemi díjkedvezmények bevezetése, a munkanélküli segélyek azonnali elindítása az idegenforgalmi és kulturális ágazatban állásukat elvesztők számára, különös tekintettel a repülőterek dolgozóira. Fizetett szabadságot készülnek biztosítani az oktatási szünet miatt otthon maradó szülőknek. Elnapolják a gépkocsik kötelező műszaki vizsgájának határideit, valamint nyárra teszik át a tavaszi diplomavizsgákat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.