Pesti Srácok

Koronavírus – Járványvédelmi lépéseket vezet be Budapest

null

A tömegközlekedést és a fővárosi intézményeket is érintő járványvédelmi lépéseket vezetett be és készített elő Budapest – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a BKK határozatlan időre felfüggeszti járművein az első ajtós felszállást, az utasok minden ajtón felszállhatnak, elkerülve az esetleges tumultusokat, a BKV járatain még gyakrabban fertőtlenítenek. A már utcán lévő tájékoztató kiadványok angol nyelvű változatát is elkészítik, hogy felszólítsák a Budapestre – egyre fogyatkozó számban – érkező turistákat is a szabályok, előírások betartására. A főváros intézményeit felkészítették arra, hogy a kormány döntése esetén azonnali hatállyal felfüggesszék működésüket, rendezvényeiket. Ez érinti mindenekelőtt a budapesti színházakat, a mozihálózatot, a múzeumokat.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az állami turisztikai ügynökséggel folyamatos kapcsolatban teszi meg a szükséges lépéseket. Hozzátették: kérik a kormányt, hogy a Budapestre tervezett nagy létszámú rendezvények esetén kellő időben adjon világos iránymutatást a szervezőknek, fenntartóknak. A szervezőknél szorgalmazzák, hogy mielőbb szülessen végleges döntés a Giro d'Italia kerékpáros verseny magyarországi és budapesti szakaszának elhalasztásáról. A fővárosi hajléktalanellátó intézményeknek külön protokollt dolgoznak ki az ott dolgozók és a hajléktalan emberek egészségének védelme érdekében. A közleményben kitértek arra is, hogy a már kialakult helyzet és a várhatóan elkerülhetetlen intézkedések jelentős terhet rónak a városra és az intézményekre, ezért szükségesnek látszik a fővárosi és kerületi költségvetések áttekintése is; erről soron kívüli egyeztetéseket kell folytatni a kormánnyal is. Úgy fogalmaztak: a főváros és a fővárosi intézmények teszik a dolgukat.

– olvasható a Karácsony Gergely főpolgármester által aláírt közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még