Pesti Srácok

Lengyelországban is megjelent a koronavírus

Lengyelországban is megjelent a koronavírus

Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus – közölte szerdán a kormány.

– közölte Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.

PestiSracok facebook image

– mondta Szumowski. Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba. A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak. Szerda este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését. A testület ezentúl naponta tanácskozik. Még az első fertőzés kimutatása előtt bejelentettek a Covid-19 okozta esetleges járványra felkészítő kórházi gyakorlatokat is.

Hétfőn a lengyel szejm rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól. A parlamenti vita során Mateusz Morawiecki kormányfő közölte: az ország a "lehető legjobb módon" készült fel a vírus megjelenésére. Lengyel kezdeményezésre szerdán Prágában megkezdődött a visegrádi kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos teendőket is. Pénteken – szintén Varsó kezdeményezésére – az uniós egészségügyi miniszterek tartanak rendkívüli tanácskozást Brüsszelben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."