Pesti Srácok

Mindeközben Kolozsváron: mosatlan kanállal osztja az áldást a román pópa

null

Vasárnap délben a kolozsvári ortodox katedrális előtti téren többen elképedve nézték, ahogy a koronavírus-járvány kellős közepén, a hatósági rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva és alapvető egészségügyi elővigyázatossági szabályokra fittyet hányva a pópák fertőtlenítés nélkül, ugyanazzal a kanállal áldoztatták meg az embereket.

A nyilvánosságra került videókon azt is látni, ahogy az ortodox pap két hívő között még csak meg sem törölgeti a kanalat. A felvételt készítő újságírót a hívők még kérdőre is vonták, hogy merte az egészet levideózni.

A felvétel alatti kommentelők közül többen bejelölték a Román Rendőrséget, illetve a belügyminisztériumot, így remélve, hogy a hatóságok intézkednek a szabályszegő pópák ellen. A Román Ortodox Egyház egy korábbi közleményében jelezte, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel kivételesen eltekint attól az előírástól, hogy a híveknek meg kell csókolniuk a templomokban lévő ikonokat. A közleményben jelezték, hogy akik fertőzéstől tartanak, megkérhetik a pópát, hogy használhassák áldoztatáskor az otthonról hozott kanalukat. Egy vasárnap estétől hatályba lépő katonai rendelet értelmében tilos lesz a misék és istentiszteletek megtartása hívek részvételével.

PestiSracok facebook image

Forrás és kiemelt kép: Maszol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.