Pesti Srácok

Obama egykori alelnöke, Joe Biden nyerte a demokrata párti előválasztást Washington államában

Obama egykori alelnöke, Joe Biden nyerte a demokrata párti előválasztást Washington államában

Az Egyesült Államok északnyugati Washington államában március 10-én tartott demokrata párti előválasztásnak Joe Biden, Barack Obama korábbi elnök egykori alelnöke lett a győztese - jelentette a helyi választási irodára hivatkozva több amerikai médium hétfőn későn este. A március 10-ei előválasztásokon Észak-Dakotát kivéve mindenütt Joe Biden aratott győzelmet, s ezzel erőteljesen megszilárdította pozícióit, az elemzők szinte egybehangzóan őt tartják a demokraták leendő elnökjelöltjének.


Washington - Észak-Dakota, Idaho, Michigan, Missouri és Mississippi mellett - egyike volt annak a hat tagállamnak, ahol a múlt kedden előválasztást rendeztek, de az utolsó, ahol kihirdették a végeredményt hétfőn este. A szavazatok összeszámlálása azért tartott hosszú ideig, mert ebben az államban csakis levélben voksolnak.
Joe Biden a szavazatok 37,9 százalékát szerezte meg, míg vetélytársára, Bernie Sanders vermonti szenátorra a választók 36,4 százaléka voksolt. Elizabeth Warren massachusettsi szenátor 9,3 százaléknyi szavazatot kapott, és a washingtoniak 8 százaléka Michael Bloomberg New York-i milliárdost látta volna legszívesebben a Demokrata Párt elnökjelöltjeként. Warren és Bloomberg a múlt kedden még szerepelt a választási névjegyzékeken, de michigani kudarcuk után mindketten visszaléptek a további küzdelemtől. Bloomberg Bident biztosította támogatásáról, Warren szenátor pedig még nem nyilatkozott az ügyben.


A március 10-ei előválasztásokon Észak-Dakotát kivéve mindenütt Joe Biden aratott győzelmet, s ezzel erőteljesen megszilárdította pozícióit, az elemzők szinte egybehangzóan őt tartják a demokraták leendő elnökjelöltjének.


Kedden négy államban és egy tengerentúli területen tartanak előválasztást: Arizonában, Floridában, Ohióban és Illinois-ban, valamint a Csendes-óceán nyugati vidékén fekvő Északi Mariana-szigeteken. Ezekben az államokban összesen 577 pártkongresszusi küldött sorsa dől el. Ők döntenek majd a Demokrata Párt nyári elnökjelölt-állító országos konvencióján arról, hogy ki legyen a párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson Donald Trumppal szemben. Elemzők szerint amennyiben például a 219 küldöttet adó Floridában vagy a 155 delegátust adó Illinois államban Joe Biden győz, akkor Sandersnek már nem marad esélye, hogy ő legyen a demokraták elnökjelöltje. Mike DeWine, Ohio kormányzója hétfőn éjjel bejelentette: a keddi előválasztásokat az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre tekintettel június 2-ára halasztják. A republikánus kormányzó a nap folyamán többször felvetette a halasztás lehetőségét. A koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó kormányzati munkacsoport Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján meg is kérdezték erről Donald Trump elnököt, aki azt mondta, hogy az egyes államokra bízza a döntést.

PestiSracok facebook image


DeWine bírósághoz fordult, amely az előválasztás megtartása mellett tette le a voksát. A kormányzó azonban nem fogadta el a döntést, és a helyi egészségügyi hatóságtól kért állásfoglalást. A hatóság vezetője, Amy Acton végül azonnali hatállyal elrendelte a választási helyiségek bezárását, arra hivatkozva, hogy a Covid-19 nagy fertőzési kockázatot jelent a lakosság nagy többsége számára.
Hétfőn Kentuckyban is bejelentették, hogy a május 23-ára meghirdetett előválasztásokat június 23-ára halasztják. A hét végén Louisiana és Georgia jelentette be, hogy az eredetileg áprilisban és márciusban tartandó előválasztásukat júniusban, illetve májusban tartják meg.

Forrás: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.