Pesti Srácok

Saját kutyáját éheztette egy udvari férfi

null

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 40 éves Udvariban élő férfival szemben folytattak állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre még 2019 szeptemberében, mert az egyik Udvariban levő lakóház udvarán egy kutyát az épület oszlopához kötözve, rossz fizikai állapotban találtak. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre mentek, ahol egy körülbelül kétéves közepes termetű alultáplált kutya volt kikötve. Az ebet azonnal menhelyre szállíttatták, és gondoskodtak orvosi ellátásáról is.

Az eset kapcsán a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást állatkínzás gyanúja miatt. Kiderült, hogy az Udvariban levő házban egy 40 éves férfi élt albérletben. A kutya is az ő tulajdona. A rendőrök az eb gazdáját gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Kiderült, hogy a kutya hetekig nem kapott enni, valamint a kötél, amellyel ki volt kötve, súlyos sérüléseket okozott neki. A tamási rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

Forrás: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.