Pesti Srácok

Schwarzenegger 1 millió dollárt adományozott az egészségügyi dolgozóknak

null

A világhírű színész Instagram oldalán tette közzé, hogy személyesen is szeretné kivenné részét a koronavírus elleni küzdelemből, ezért 1 millió dollárt adományozott azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik most a frontvonalban harcolnak, hogy minél több embert megmenthessenek. A mozivásznak legendás szuperhősének felajánlását a Blikk szúrta ki. Mint írják, egyre több közszereplő tesz hasonlóan és segíti a járvány megfékezését.

Egyben megosztotta a GoFundMe oldalt, ahol a Flexport gyűjt felajánlásokat. A beérkező összeget a szervezet különböző eszközök beszerzésére fordítja. Schwarzenegger a Flexport közleményében is megszólal, idézi a bulvár lap:

PestiSracok facebook image

Hozzátette, azért a bátor munkáért cserébe, amit a frontvonalban végeznek, hogy minket biztonságban tartsanak, a legkevesebb, amit tehet, hogy vesz pár százezer maszkot.

A Blikk felidézi, hogy több világsztár is tett már hasonló felajánlást. James Taylor és a felesége például egymillió dollárral támogatta a massachusettsi kórházat a vírus elleni küzdelemben. Az énekes adományát házilag végzett koronavírus tesztelésre, a távmunkában dolgozó orvosok támogatására, védőeszközök vásárlására, és egy koronavírus-forródrót létrehozására használják.

Blikk, Vezető kép: The Hill/© Greg Nash

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.