Pesti Srácok

Szijjártó: A járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk akadálytalan forgalmát

Szijjártó: A járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk akadálytalan forgalmát

Az új típusú koronavírus-járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk és a hazatérni kívánó polgárok akadálytalan mozgását az Európai Unión belül – figyelmeztetett Szijjártó Péter csütörtökön, a bolgár külügyminiszterrel Szófiában folytatott egyeztetését követően.

A tárgyalásokat lezáró közös sajtótájékoztatón a külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy Ekaterina Zaharievával egyetértettek abban, hogy minden kormánynak kettős felelőssége van ebben a helyzetben: először is az állampolgárok életének, egészségének védelme, valamint az ország folyamatos ellátásának, a gazdaság működőképességének biztosítása. Szijjártó kiemelte, hogy a személytelen videokonferenciák helyetti személyes találkozó világosan mutatja azt a jelentőséget, amelyet Magyarország és Bulgária tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak.

– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.