Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Továbbra is mindent megtesznek a teherszállítás folyamatosságáért

Szijjártó Péter: Továbbra is mindent megtesznek a teherszállítás folyamatosságáért

Továbbra is mindent megtesznek, hogy a teherszállítás folyamatosságát és akadálymentességét fenntartsák, mert ez szükséges az emberek ellátásnak biztosításához és az országok gazdaságának működőképességéhez – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután egyeztetett cseh, szlovák és osztrák kollégájával.

Kifejtette: azt kérte osztrák partnerétől, hogy a Hegyeshalom–Nickelsdorf határátkelőhely osztrák oldalán időben kezdjék el a kamionok és a személyforgalom szétválasztását annak érdekében, hogy a Magyarországon csak éjszaka átengedett tranzitforgalomra várók ne blokkolják a kamionforgalmat. Erre ígéretet, sőt, azt a választ kapták, hogy ezt a munkát Ausztria már megkezdte – közölte. Kitért rá: azt is kérte osztrák kollégájától, hogy biztosítsák, hogy az éjszakai tranzitforgalomra várók semmilyen módon ne blokkolják a hegyeshalmi átkelőnél napközben sem a kifelé, sem a befelé irányuló forgalmat, és erre is ígéretet tettek; azt mondták, hogy ennek megfelelő intézkedéseket már hoztak is.

Szijjártó Péter Magyarország és Szlovákia vonatkozásában emlékeztetett: a miniszterelnök a parlamentben már hétfőn világossá tette, hogy kétoldalú tárgyalásokat folytatnak a határátlépési szabályokról, mivel a határmenti közösségek rendkívül szoros kapcsolatban állnak egymással. Sikerült megállapodást kötni: a magyar és a szlovák állampolgárok határátlépését szabályozták – mondta. Közölte: azért, hogy a kamionforgalmat illetően is kevesebb legyen a várakozási idő, a korábban kijelölt két határátkelő helyett három helyen – Rajkánál, Parassapusztánál és Tornyosnémetinél – is átléphetnek a kamionok. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy csütörtökön a belügyminiszterrel és a komáromi polgármesterrel folytatott konzultációt követően kezdeményezték Szlovákiánál a komáromi határátkelőhely újranyitását a magyar és a szlovák állampolgárok átlépésének segítésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.