Pesti Srácok

Tanuszoda alapkövét tették le Várpalotán

null

Tanuszoda alapkövét tették le szerdán Várpalotán; a létesítmény jövő augusztustól látogatható.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: az új létesítmény jól szolgálja majd a kormány azon szándékát, hogy a fiatalok az úszástanulás által figyelmet, fegyelmet is tanuljanak. Elmondta: az 1,195 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás része annak a fejlesztéssorozatnak, amelynek keretében minden évben új uszoda nyílik az országban, hatékony sportolási lehetőséget biztosítva minden korosztálynak. Rámutatott arra, hogy a sportág magyar kiválóságai kiemelkedő eredményeket érnek el, példát mutatva ezzel a fiataloknak. Közölte: a tanuszoda-építési program és a minden gyermek úszástanulását célzó kormányzati program eredményeként a fiatalok nemcsak mozognak, hanem egy életmentő készséget is elsajátítanak. Csík Ferencről szólva, akinek a nevét viseli az uszodának helyet adó park, Szabó Tünde felidézte, hogy a magyar sporttörténet egyik legnagyobb alakja 1936-ban megnyerte a százméteres gyorsúszást a berlini olimpián. Hozzátette: Csík Ferenc nemcsak kiemelkedő sportoló, hanem neves orvos és tanító is volt.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának két évvel ezelőtti átadása után az ott élőknek egy másik nagy álma válik valóra az uszoda megvalósulásával. A beruházásról szóló sajtóanyagban az áll, hogy az uszodában lesz egy 25-ször 15 méteres úszómedence és egy 10-szer 6 méteres tanmedence. A 80 ember befogadására alkalmas létesítmény elsősorban az úszásoktatást szolgálja, és nyitva áll majd a nagyközönség számára is.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.