Pesti Srácok

Több tízmilliárd eurót fordítanak Franciaországban a járvány gazdasági hatásainak tompítására

Több tízmilliárd eurót fordítanak Franciaországban a járvány gazdasági hatásainak tompítására

Több tízmilliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására – közölte Bruno Le Maire gazdasági miniszter pénteken, Édouard Philippe miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a koronavírus-járvány lassítása érdekében mostantól csak a száz főnél kevesebb embert vonzó rendezvények tarthatók meg.

– mondta a TF1 kereskedelmi televízióban a kormányfő.

PestiSracok facebook image

– ismerte el.

– mondta csütörtök esti televíziós beszédében Emmanuel Macron francia elnök, amelyet több, mint 22 millióan, a francia tévénézők több, mint nyolcvan százaléka követett élőben. Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter pénteken jelezte, hogy az iskolabezárások legalább a tavaszi szünet kezdetéig, azaz április elejéig érvényben maradnak.

– hangsúlyozta. Elmondta, hogy a gyerekeknek ugyanakkor nem lesz vakáció, az órákat távoktatás formájában, interneten szervezi meg a tárca.

Aki teheti, otthonról dolgozik

Több millió francia a pénteket azzal töltötte, hogy megszervezze a munkavégzést és a gyerekfelügyeletet a jövő héttől; sokan szabadságot vesznek ki, aki teheti, otthonról fog dolgozni.

– jelentette be Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter. Azt is megerősítette, hogy a koronavírus-járvány terjedése által leginkább – a turizmusban, a vendéglátásban, a közlekedésben, a szórakoztatóiparban és a kulturális életben tevékenykedő – vállalkozások alkalmazottai kényszerszabadságát teljes egészében kifizeti munkanélküli segély formájában a kormány. Csütörtök estig több, mint ötezer francia vállalkozás 80 ezer munkavállalója élt ezzel a lehetőséggel, ami több, mint 240 millió euróba került eddig a költségvetésnek.

Önkéntes karanténra kérik a 70 évnél idősebbeket

Az Emmanuel Macron által csütörtök este bejelentetett intézkedéssorozat több tízmilliárd euróba kerül a francia költségvetésnek a gazdasági tárca szerint, és jelentős fordulópontot jelent a járvány kezelésében, amelynek elsődleges célja az, hogy az egészségügyi rendszer lélegzetvételhez jusson, és a kórházak felkészüljenek a várhatóan egyre nagyobb számban kezelésre szoruló idős korú betegek fogadására. Az államfő gyakorlatilag önkéntes karanténra kérte a 70 évnél idősebbeket és a krónikus betegségben szenvedőket, ugyanakkor jelezte, hogy az önkormányzati választások vasárnapi első fordulójára őket is várják.

Az egészségügyi hatóságok csütörtök esti összesítése szerint a fertőzöttek száma 2876-ra nőtt, ami csaknem hatszázzal több a szerda esti adatoknál, a súlyos esetek száma 129 az intenzív osztályokon, a halottak száma pedig 13-mal, 61-re emelkedett. A nem sürgős sebészeti beavatkozások elhalasztását is kérte a kormány azért, hogy minél több lélegeztetőgép álljon rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek ellátására. A francia elnök jelezte, hogy az egészségügyi rendszernek a kormányzat minden szükséges eszközt és anyagi forrást biztosít, "bármennyibe is kerüljön". A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre felfüggesztették a francia labdarúgó-bajnokság első és másodosztályának küzdelmeit, szombaton elmarad Párizsban a Klímamenet nevű tiltakozás, de az üzletek nyitva tartanak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ludovic Marin

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.