Pesti Srácok

Trump elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését a járványhelyzet miatt

null

Donald Trump amerikai elnök elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését az új típusú koronavírus által leginkább sújtott három tagállamban, Washingtonban, Kaliforniában és New Yorkban.

A Gárda tagjai gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek kiosztásában, valamint mobil orvosi rendelők és vírustesztet végző állomások felállításában segédkeznek. Mark Esper amerikai védelmi miniszter hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján közölte: a hadsereg felkészült, és készen áll részt venni a vírusellenes harcban. Tudatta: a tárca egészségügyi egységeket küld több amerikai nagyvárosba, ahol mobilkórházakat állítanak fel.

Ezen kívül kórházhajók indulnak Los Angelesbe, New Yorkba és Seattle-be. Mint mondta: a kórházhajók és a mobilkórházak személyzetét nagyrészt a hadsereg tartalékosai adják majd. A tartalékosok egy részét már mozgósították. A hadsereg soraiban nem végeznek vírustesztet, csak akkor, ha valaki a fertőzés tüneteire panaszkodik. Eddig 133 fertőzött katonát találtak - tette hozzá Mark Esper. Az amerikai politikusok körében újabb fertőzöttet regisztráltak: Rand Paul kentuckyi republikánus szenátort. Korábban Mario Diaz-Balart floridai republikánus képviselőnél és Ben McAdams, Utah állam demokrata párti képviselőnél mutatták ki a fertőzést.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfői sajtókonferenciáján azt sürgette, hogy az Egyesült Államok egész területére terjesszék ki a kijárási tilalmat. A kormányzó minden nap sajtókonferenciát tart, ezt az országos televíziók is sugározzák, és részben ennek köszönhetően rendkívül megnőtt a népszerűsége. A The New York Post című lap már egyenesen azt vetette fel, hogy a Demokrata Pártnak őt kellene indítania elnökjelöltként Donald Trump vetélytársaként.

PestiSracok facebook image

A demokraták elnökjelöltségére pályázó két politikus, Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke és Bernie Sanders vermonti szenátor eddig nem nyilatkozott a járvány ügyében, bár Biden azt ígérte, hogy - Trumphoz hasonlóan - naponta tart majd sajtótájékoztatót interneten a Delaware-ban lévő villájából, de végül ezt nem tette meg. Az Egyesült Államokban - a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint - hétfő délelőtt 41 ezer 511 koronavírusos fertőzést diagnosztizáltak, és a fertőzés nyomán kialakult betegségbe 499-en haltak bele.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.