Pesti Srácok

Varga Mihály: A kormány megtette az első lépéseket a munkahelyek megvédéséért

Varga Mihály: A kormány megtette az első lépéseket a munkahelyek megvédéséért

A kormány megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, de szükség esetén készen állnak arra, hogy további intézkedéseket tegyenek – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön este.

Kiemelte: jelentős segítséget kapnak – egyes ágazatokban – azzal a munkavállalók, hogy a közterheket nem kell befizetniük, és munkaadói oldalról is megnyílt ez a lehetőség azért, hogy a munkahelyeket meg tudják tartani.

– tette hozzá. A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy jelenleg még 80-85 ezer bejelentett, regisztrált üres álláshely van az országban.

PestiSracok facebook image

– jelezte.

– fogalmazott Varga Mihály. A pénzügyi tárca vezetője szerint a válságnak ebben a periódusában azokat az ágazatokat kell segíteni, amelyek már bajban vannak; ezek között említette a turizmust és a vendéglátást. A kormány az első intézkedés-csomaggal erre a helyzetre reagált. Ugyanakkor hoztak minden vállalkozás és magánszemély által igénybe vehető intézkedést is azzal, hogy a hiteltörlesztéseket december végéig felfüggesztették – mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette: más típusú intézkedésekre lesz szükség akkor, ha a munkanélküliek száma elkezd jelentősen emelkedni. Kitért arra, hogy a törlesztési moratórium lehetővé tételével mintegy 3000 milliárd forintnyi segítséget tudtak adni a vállalkozásoknak és a háztartásoknak.

– fejtette ki Varga Mihály. A pénzügyminiszter úgy látja: lehet, hogy a járvány már nyáron le fog futni, de a gazdasági hatása sokkal mélyebb, legalább egy év kell a gazdaság kilábalásához.

– hangsúlyozta Varga Mihály.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.