Pesti Srácok

A legénység ötöde koronavírussal fertőzött a Nagaszakinál horgonyzó olasz óceánjárón

A legénység ötöde koronavírussal fertőzött a Nagaszakinál horgonyzó olasz óceánjárón

A legénység 34 tagja koronavírussal fertőzött annak az olasz óceánjárónak a fedélzetén, amely a japán Nagaszaki kikötőjében horgonyoz, de senkinek sincsenek súlyos tünetei – közölték szerdán a helyi hatóságok.

A hajó fedélzetén nincsenek utasok, a legénység 623 tagú. A hatóságok mindenkit tesztelni fognak koronavírusra. A fertőzötteket könnyen szellőztethető, erkélyes kabinokban helyezték el, és karanténba zárták azokat, akik velük szorosan érintkeztek. A Costa Atlantica óceánjáró január végén érkezett Nagaszakiba javításra, és a tervek szerint április végéig marad ott. Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter közölte, hogy minisztériumi illetékeseket és járványügyi szakembereket küld Nagaszakiba.

Japánt bírálatok érték amiatt, ahogyan kezelte a Jokohamánál februárban-márciusban veszteglő Princess Diamond hajó esetét. A hajó fedélzetén mintegy 3700 utas volt és a legénység; 712 embernek pozitív lett a koronavírustesztje, 12-en közülük meghaltak. A hajó fertőtlenítés után hagyta el a japán vizeket.

Forrás: MTI; Fotó: Wikipedia

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.