Pesti Srácok

A legfelsőbb bíróság betilthatja a mobiltelefonok nyomkövetését Izraelben

null

Az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az ország belbiztonsági szolgálata (Sin Bét) hagyjon fel az új típusú koronavírus elleni küzdelem részeként a mobiltelefonok nyomkövetését lehetővé tevő technológiák alkalmazásával, amennyiben a parlament nem fogad el irányelveket ezen vitatott gyakorlat szabályozására.

A döntés értelmében a törvényhozásnak legkésőbb csütörtökig meg kell kezdenie a jogalkotási folyamatot. Az izraeli kormány még múlt hónapban közölte, hogy a Sin Bét fejlett technológiáit használják azon embereknek az azonosítására, akik kapcsolatba kerültek igazolt koronavírus-fertőzöttekkel, és házi karanténra kötelezik őket. A hatóságok a gyakorlatot hatékonynak és életmentőnek tartják, a bírósági eljárást kezdeményező civil szervezetek szerint viszont ez elfogadhatatlan jogsértésnek számít.

Az arab kisebbségi jogokért küzdő, Adalah nevű NGO üdvözölte a döntést, ugyanakkor súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ítéletben ilyen hosszú időt adtak a kormánynak a gyakorlat törvényesítésére.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozták.

Juvál Steinic, a kormány egyik tagja ezzel szemben aggasztónak nevezte a lépést, és "túlzott, szükségtelen beavatkozással" vádolta meg a bíróságot. A határozatot röviddel azután hirdették ki, hogy a sokat bírált Jákov Licman ultraortodox egészségügyi miniszter bejelentette lemondását, mivel egyre hangosabban követelték eltávolítását a kormányból a járvány nem megfelelő kezelése miatt. Vasárnap a Gázai-övezetet irányító Hamász palesztin szélsőséges szervezet bejelentette, hogy hamarosan újra megnyílhatnak az éttermek és a kávézók a területen.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.