Pesti Srácok

A Nézőpont szerint a járványhelyzet kezelése tovább növelte a Fidesz támogatottságát

A Nézőpont szerint a járványhelyzet kezelése tovább növelte a Fidesz támogatottságát

Szignifikánsan emelkedett a Fidesz támogatottsága, míg januárban a biztos szavazók 50 százaléka, a legfrissebb adatok szerint 55 százaléka szavazna a nagyobbik kormánypártra - közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása alapján a Nézőpont Csoport vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Mráz Ágoston Sámuel szerint, ez azt mutatja, hogy a kormány iránti bizalom és a veszélyhelyzet fenntartásának támogatottsága is változatlanul magas.
Ezzel szemben az MSZP és az LMP támogatottsága gyengült, egy most vasárnapi választáson nem jutnának be a parlamentbe - mondta.
Kiemelte, hogy a választók 64 százaléka szerint, Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya a járvány után visszaadja majd a most kapott rendkívüli felhatalmazást.Az ellenzéki támogatók harmada és a budapestiek fele is így gondolja - tette hozzá.
Véleménye szerint, ez azt jelenti, hogy az ellenzék elvesztette azt a "meccset", amely arról szólt, hogy a kormánynak túlhatalma van. Mráz Ágoston Sámuel arról is beszélt, hogy Magyarország szerencsés helyzetben van, mert stabil kormánya van, ezért most a járvány kezelésére koncentrálhat. Lengyelországban például május 17-én választást tartanak, így ott más nagy kérdésekre is figyelni kell - mondta.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?