Pesti Srácok

A tisztifőorvos állítólagos megfutamodására reagált a Fidesz – Csak a szokásos: az MSZP hazudik

null

Bocsánatkérésre szólította fel a Fidesz-frakció szerdán az MSZP-t a népjóléti bizottság előző napi, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó ülésével kapcsolatos nyilatkozat miatt. Korózs Lajos, a bizottság szocialista elnöke szerdai online sajtótájékoztatóján a testület keddi üléséről szólva úgy fogalmazott: Müller Cecília országos tisztifőorvos megfutamodott. A nagyobbik kormánypárt nyilvánosságra hozta azt is, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester azért nem akart vitatkozni a monstre ülésen, mert fáradtnak érezte magát.

– írta erre reagálva a Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében. Hangsúlyozták: mindenki láthatta, követhette, hogy Müller Cecília – ahogy hónapok óta minden nap – kedden is tájékoztatta a lakosságot az éppen aktuális ügyekről, majd ezután több, mint négy órán keresztül válaszolt a védekezéssel kapcsolatos kérdésekre a parlament népjóléti bizottságában.

PestiSracok facebook image

– írta a Fidesz-frakció, úgy értékelve: Karácsony Gergely válaszok helyett megint csak hárította a felelősséget. Közleményükben ízléstelennek nevezték, amit a szocialisták játszanak, arra szólítva fel őket, hagyják abba a hangulatkeltést, és kérjenek bocsánatot.

Forrás: MTI; Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.