Pesti Srácok

Akár kétharmadával csökkenhet szeptemberre a légiközlekedést használó utasok száma

Akár kétharmadával csökkenhet szeptemberre a légiközlekedést használó utasok száma

A koronavírus-járvány miatt akár kétharmadával csökkenhet szeptemberre a légiközlekedést használó utasok száma – közölte szerdán előrejelzésében a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO).

Az ENSZ szakosított intézménye jelentésében azzal számol, hogy 1,2 milliárdos lesz az utascsökkenés az év első három negyedében a világjárvány előtti átlagos utasszámhoz képest. Ez 160-253 milliárd dolláros bevételkiesést jelent majd a légitársaságoknak. A montreali székhelyű szervezet szerint a járatok és a bevételek tekintetében Európára és az ázsiai-csendes-óceáni térségre nézve lesznek a legsúlyosabbak a világjárvány hatásai, utánuk pedig az Egyesült Államok következik. Az ICAO szakértői arra számítanak, hogy Európában csökken legnagyobb mértékben az utasforgalom. Az ICAO február 14-i jelentésében az szerepelt, hogy a légitársaságok 4-5 milliárd dolláros veszteségeket szenvedhetnek csupán a kínai járatok törlése miatt.

A koronavírus okozta járvány a tavalyi év végén ütötte fel a fejét a Kína középső részén fekvő Vuhan városában, és azóta megjelent a világ országainak zömében. Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én világjárvánnyá nyilvánította a helyzetet. A járvány miatt foganatosított korlátozásoknak komoly következményei vannak a világgazdaságra, így a légiközlekedésre nézve is, mivel számos légitársaság drasztikusan csökkentette járatainak számát. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pillanatnyi összesítése szerint szerte világon eddig 2 620 579 embert kapta el a fertőzést, és 182 903-an haltak bele a kórba.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.