Pesti Srácok

Bíznak támogatóikban az állatkertek

null

A járványhelyzet miatt bezárt vidéki állatkertek számítanak támogatóikra, hogy az elmaradó bevételek ellenére is biztosítani tudják az állatok ellátását, az intézmények működését. Támogató jegy értékesítését kezdte el áprilistól a Nyíregyházi Állatpark. Tájékoztatásuk szerint az egységesen 2300 forintba kerülő kedvezményes belépőjegyet online lehet megváltani április 30-ig, a tiketteket pedig a vásárlástól számított egy éven belül bármikor – a park újranyitása után – lehet felhasználni. A jegyet megvásárlók az állatpark mintegy ötezer állatának etetéséhez és napi takarmányozásához járulnak hozzá – olvasható az intézmény honlapján.

A Szegedi Vadaspark hosszú évek óta lehetőséget biztosít egy-egy állat jelképes örökbefogadására, így a látogatók hozzájárulhatnak kedvencük ellátásához. A bevételek nélkül maradt intézménynek ezekre a felajánlásokra most még nagyobb szüksége van. Az intézmény Természetvédelmi Mentőközpontját – ahol nemcsak a sérült vagy elárvult állatoknak viselik gondját, hanem a határon elkobzott példányokat is befogadják – saját bevételeiből működtette. Az állatbarátok ezt a munkát is támogathatják adófelajánlásukkal.

A március közepe óta zárva tartó Pécsi Állatkert is számít látogatóinak támogatására. Mint azt az intézmény az MTI-vel közölte, gazdálkodási szempontból nagyon nehéz időszakot élnek meg, hiszen tartalékaik – ahogy minden év tavaszára – minimálisra csökkentek, a bevételek növekedése azonban ezúttal elmarad. Azért, hogy az "állatok ellátását akadálytalanul tudják folytatni, illetve dolgozók közül senkinek ne kerüljön veszélybe a megélhetése", a pecszoo.hu oldalon részletezett lehetőségek között egyebek mellett állatok örökbefogadására, adományok utalására biztatják a látogatókat.

PestiSracok facebook image

– közölte a kert igazgatója az MTI-vel. Nagy Gergely Sándor kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a turisztikai szektor más szereplőihez hasonlóan az állatkertek is megkapják a járulékkedvezményt.

– jegyezte meg. Bár március 17-től nem fogadnak látogatókat, a napi feladatok nem csökkentek, az állatokat el kell látni, az üzemszerű működést, a karbantartási feladatokat biztosítani kell, ezért megkeresték az állatkert barátait, támogatóit. Örömmel fogadnak felajánlásokat, legyen az takarmány, a karámokhoz használt festék vagy bármi más. A debreceni állatkertben a 3 ezer forintos támogatói jegy egész évben kapható, a járványhelyzet idején is megvásárolható online. Emellett továbbra is értékesítik a bérleteket, amelyek felhasználhatóságát kiterjesztik a járvány okozta időszak miatti bezárás időtartamával.

–tájékoztatta az állatkert igazgatóhelyettese pénteken az MTI-t. Zomboryné Polyák Irén elmondta: a Kecskeméti Vadaskert március 17. óta zárva tart. Az állatkertben folyó fejlesztéseket leállították és anyagi tartalékaikat az állatok ellátására, a park gondozására fordítják. Támogatói jegyek bevezetését nem tervezik. A Kecskeméti Vadaskert Facebook-oldalán videós és fotós híradásokban számolnak be az állatokkal kapcsolatos érdekességekről és nyereményjátékot is hirdettek. Érdeklődőiktől azt kérték, küldjenek be az állatkertben tett látogatásukkor készült fotókat. A legtöbb szavazatot begyűjtő kép beküldője egy évig érvényes belépőjegyet nyer.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.