Pesti Srácok

Downing Street: Johnson nem szorul művi lélegeztetésre

null

A londoni miniszterelnöki hivatal hétfő esti tájékoztatása szerint az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban kezelt Boris Johnson kormányfőt elővigyázatosságból vitték át az intenzív osztályra, és jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre. A Downing Street szóvivője szerint Johnsont abból a meggondolásból vitték át a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályára, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását. Hozzátette, Johnson kitűnő orvosi ellátásban részesül.

Johnsont vasárnap este orvosának tanácsára szállították kórházba, miután a koronavírus okozta betegség egyes tünetei nem múltak. Hétfő este a brit politikai pártok vezetői egymás után kívántak mielőbbi gyógyulást a kormányfőnek. Jókívánságait fejezte ki Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt újonnan megválasztott vezetője és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.