Pesti Srácok

Európában 68 százalékkal csökkentek az idegenforgalmi költések márciusban

Európában 68 százalékkal csökkentek az idegenforgalmi költések márciusban

Európában mintegy 68 százalékkal, ezen belül Olaszországban 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban - áll a legnagyobb svájci bank, a UBS tanulmányában.

Tavaly márciushoz képest a turisták költése Európában 68,4 százalékkal, ezen belül a kínaiaké 84,6 százalékkal zuhant.

A legnagyobb mértékben Olaszország sínylette meg a turisták elmaradását a koronavírus miatt, az ottani költések 96 százalékkal estek. A UBS-jelentés összeállítói szerint, áprilisban nagyjából hasonló lesz az arány a többi európai országban is.

A koronavírus miatt elmaradt turistaáradat egyik nagy vesztese a luxusipar, így a Chanel, a Gucci és a Louis Vuitton bevétele csaknem 80 százalékkal csökkent éves összevetésben márciusban.

PestiSracok facebook image

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) március végén közölt legfrissebb előrejelzése szerint, nemzetközi szinten az utazók száma 20-30 százalékkal csökkenhet idén a tavalyi másfél milliárdhoz képest, ami 4 százalékos növekedés volt 2018-hoz viszonyítva. A szervezet adatai szerint, tavaly az európai turizmus 4 százalékkal nőtt több, mint 743 millió nemzetközi turistát fogadva, ami a teljes piac mintegy 51 százalékát jelentette.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Time Out

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.