Pesti Srácok

Hamarosan új miniszterelnöke lehet Koszovónak

Hamarosan új miniszterelnöke lehet Koszovónak

A távozó koszovói kormány kisebbik koalíciós partnerének, a Koszovói Demokrata Szövetségnek (LDK) a köreiből kerülhet ki az új miniszterelnök, az LDK ugyanis javaslatot tett a távozó Albin Kurti helyének betöltésére. A koszovói sajtó beszámolói szerint Hashim Thaci államfő kérte arra az LDK-t, hogy tegyen javaslatot a miniszterelnök személyére, a bizalmi szavazáson megbukott Albin Kurti ugyanis nem javasolt senki mást a saját helyére pártjából, az Önrendelkezésből (Vetevendosje). Az LDK Avdullah Hoti miniszterelnök-helyettest, korábbi pénzügyminisztert javasolta a tisztségre.

Albin Kurti kormánya március 25-én bukott meg, a parlament megvonta a bizalmat a kabinettől. A kormány ellen a kisebb koalíciós partner, az LDK nyújtott be bizalmatlansági indítványt, főként az új típusú koronavírus-járvány kezelését illető intézkedések körüli egyet nem értés miatt, a háttérben azonban inkább a Szerbiával folytatott párbeszéd megrekedése és a kapcsolat javítására tett intézkedések körüli vita állt. Hashim Thaci szerdán egyeztetett a parlamenti pártok vezetőivel arról, hogy írjon-e ki előrehozott választást, vagy a tavaly októberi választás második helyezettjétől kérjen javaslatot az új kormányfőre. A megbeszélésen a Vetevendosje nem vett részt, a többi párt pedig úgy döntött, a jelenlegi helyzetben nem engedhető meg sem egy választás, sem a hosszas politikai vákuum.

Isa Mustafa, az LDK elnöke csütörtökön közölte: pártja azt szerette volna, ha őt javasolhatják kormányfőnek, ám ő ezt egészségügyi állapota miatt nem tudta vállalni, azt azonban nem árulta el, hogy milyen egészségügyi gondokkal küzd. Mustafa közölte: a parlamenti pártok jelentős többsége támogatni fogja Avdullah Hotit és új kormányát. Albin Kurti ugyanakkor alkotmányellenesnek nevezte azt, ahogyan az államfő a pártok vezetőivel tárgyalt. Mint mondta, a köztársasági elnök nem kényszerítheti rá az akaratát a koszovói politikára, és nem zárhatja ki a közéletből a parlamenti választás győztesét. Megismételte korábbi álláspontját, miszerint kormánya a járvány végéig hivatalban kell, hogy maradjon, azt követően pedig előrehozott választást kell tartani, hogy az állampolgárok dönthessenek arról, kit látnának az ország élén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.