Pesti Srácok

Harrison Ford ellen vizsgálat indult légiközlekedési szabálysértés gyanúja miatt

null

Szövetségi vizsgálat indult Harrison Ford ellen, mert a filmsztár, aki tapasztalt pilóta, a múlt héten egy kisgéppel szabálytalanul keresztezte egy másik repülő útját egy Los Angeles-i repülőtérre való leszállásakor.

Ford pénteken landolt a Hawthorne Repülőtéren, ám szóvivője tájékoztatása szerint a leszálláskor az irányítótoronytól kapott instrukciókat félreértette, ezért keresztezte egy másik gép útját a kifutón.

- tette hozzá Ina Treciokas szóvivő. A szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) szerdán Ford nevének említése nélkül számolt be a történtekről. Mint közölték, egy kétüléses Aviat Husky kisrepülő vágott át a kifutón, miközben egy egy kilométerre lévő repülő éppen megállás nélküli leszállást és felszállást hajtott végre.

PestiSracok facebook image

Az utóbbi években pilótaként több incidense is volt a 77 éves Indiana Jones-színésznek, aki évtizedek óta vezet repülőket, kisgépeket és helikoptereket is gyűjt. 2017-ben egy másik dél-kaliforniai repülőtéren véletlenül szintén rossz helyen landolt, és leszállás közben átrepült egy utasszállító fölött, amelynek fedélzetén 116 ember volt.

2015-ben a filmsztár megsérült, amikor egy II. világháborús géppel lezuhant egy Los Angeles-i golfpályára. A szövetségi vizsgálat megállapította, hogy Ford nem volt hibás a balesetben, azt motorhiba okozta.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: ma7.sk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.