Pesti Srácok

Indonéziában leállították a belföldi légi és tengeri közlekedést

null

Indonéziában május 31-éig leállították péntektől a belföldi légi és tengeri közlekedést, hogy ezzel is megpróbálják lassítani az új koronavírus terjedését – jelentette be a közlekedési minisztérium.

A nemzetközi légi járatok közül is csak azok indulhatnak el az országból, amelyekkel a külföldiek hazatérnek, és azokat fogadják, amelyek indonéz állampolgárokat hoznak haza. A teherszállításban nincs korlátozás. Az agglomerációval együtt 30 millió lakosú Jakartán belül szabadon lehet közlekedni, de be kell tartani a társadalmi távolságtartás szabályait.

Május 23-án és 24-én lesz a most elkezdődött muzulmán böjti hónapot lezáró íd al-fitr ünnep, és ilyenkor Indonéziában is a muszlimok lakóhelyükről ellátogatnak szülőhelyükre, ami tömeges mozgást jelent. Ezt idén megtiltotta a kormány. Az iszlám ügyeiben legnagyobb tekintélynek számító ulématanács egyenesen bűnnek nyilvánította a látogatási célú utazást, amíg tart a járvány. Tavaly az íd al-fitr alatt mintegy 15 millió ember utazott haza vidékre Jakartából.

Indonéziában az igazoltan megfertőződöttek száma péntekre elérte a 7775-öt, és 647-en haltak meg a Covid-19-ben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Dedi Sinuaji

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.