Pesti Srácok

Jemenben 1600 rabot szabadon engedtek a lázadók a koronavírus miatt

null

Jemenben 1600 rabot szabadon engedtek a kormányellenes síita húszik az utóbbi két napban, hogy megakadályozzák az új típusú koronavírus esetleges szétterjedését a polgárháború tépázta ország túlzsúfolt börtöneiben.

Nabíl al-Aszáni, a lázadók "igazságügyi hatóságának" főügyésze szombaton közölte, hogy a lépés részét képezi a húszik által ellenőrzött területeken foganatosított óvintézkedéseknek. Korábban a jemeni kormányerők is több száz foglyukat engedték szabadon szintén hasonló megfontolásokból.

Noha a térségben Jemen az egyetlen ország, ahol hivatalosan egyelőre nincs fertőzöttje a koronavírusnak, szakértők aggódnak, hogy az ország miként birkózna meg egy járvánnyal. Eddig sem a kormány, sem a húszik felügyelete alatt álló területekről nem érkezett hír fertőzöttekről. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi felkelők és az Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között. A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 óta támogatja Hádit. Az ENSZ szerint a konfliktus az Arab-félsziget amúgy is legszegényebb országát a világ legsúlyosabb humanitárius válságába taszította.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.