Pesti Srácok

Lejárt Ganc kormányalakításra kapott, meghosszabbított határideje is Izraelben

Lejárt Ganc kormányalakításra kapott, meghosszabbított határideje is Izraelben

Eredmény nélkül járt le szerdán éjfélkor Izraelben Beni Gancnak, a centrista Kék-fehér párt elnökének a kormányalakításra kapott, két nappal meghosszabbított határideje – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet.

Sem a Kék-fehér, sem a jobboldali Likud nem kéri Ganc megbízatásának újabb meghosszabbítását Reuven Rivlin államfőtől, ami azt jelzi, hogy nem látnak esélyt a megegyezésre az eddigi tárgyalások alapján, noha az Ynet szerint továbbra is kapcsolatban maradnak. Rivlinnek mostantól három nap áll rendelkezésére annak eldöntésére, hogy a parlament valamely másik képviselőjét kéri-e fel kormányalakításra, amelyre ismét 28 napot adhat, vagy átadja a döntés jogát a kneszetnek. A helyi médiában megszólaló szakértők ez utóbbit látják valószínűbbnek. Ha Rivlin nem kér fel újabb képviselőt, akkor a 120 tagú kneszet a következő 21 napban 61 képviselő aláírásával felsorakozhat bármelyik képviselő, mint kormányfőjelölt mögé, és neki két hete lesz egy új kormány létrehozására. Azonban ha nem próbálkozhat senki kormányalakítással, vagy az újabb jelöltnek sem sikerül ez, akkor automatikusan újabb választásokat fognak kiírni Izraelben, rövid időn belül immáron negyedszer.

Sajtóértesülések szerint jogi kérdések miatt nem sikerült megállapodásra jutnia Gancnak és a Likud pártot vezető Benjámin Netanjahunak, mert nem tudtak olyan törvénytervezetet megalkotni, amely mindkét félnek biztosíték lett volna arra, hogy rotációs megállapodásuk betartásával másfél-másfél évig vezethetik az országot. A katonai rádió értesülései szerint a múlt kedden már elkészített – és csak aláírásra váró – egyezménytől visszalépett a Likud, elsősorban beleszólást követelve a bírók kinevezésébe. Nem sikerült megállapodniuk a legfelsőbb bíróság új tagjainak, valamint az igazságügyi miniszternek a személyében, ami különösen kényes kérdés, mert Netanjahu várhatóan három korrupciós perrel néz szembe a közeljövőben. Az első tárgyalási napot március 17-ről május közepére halasztották el a koronavírus-járvány miatt. Izraelben egy éven belül háromszor tartottak parlamenti választásokat március elején, és egyik után sem alakult új kormány.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Atef Szafadi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.